A hangszeres zene folkloreja Magyarországon

“A hangszeres zene folkloreja Magyarországon” [Instrumental Music Folklore in Hungary], Zeneközlöny, IX/5 (January 1911), 141–148; IX/7 (February 1911), 207–213; IX/10 (March 1911), 309–312; X/19 (April 1912), 601–604.

Collected edition: BÖI, 59–76; Essays, 239–241, 244–265, 270–83 (a compilation of Bartók’s different essays on the subject); BBI/3, 46–64.

Source: MZA, OSZK

Part 1

Complete document

Part 2

Complete document

Part 3

Complete document

Part 4

Complete document


A HANGSZERES ZENE FOLKLOREJA MAGYARORSZÁGON.
Irta : Bartók Béla.
(Első közlemény.)

Eddigi ilyennemű munkánkról akarunk itt beszámolni.
Gyűjtöttünk magyar, tót és román falvakban, ennek megfelelően 3 csoportban mutatjuk be az eredményt.
Természetesen csak népies hangszeren előadott parasztkezekből származó zene érdekel bennünket. Népies hangszereknek veszszük általában véve azokat, melyeket falun maguk a parasztok készítenek, anélkül, hogy valamilyen mesterséges gyári hangszert utánoznának (pl. furulya, hegedű), vagy melyek egyenes leszármazottai egy-egy ilyen eredetileg falun készült hangszernek (pl. a doromb, mely most már gyárban készül) — ellentétben a harmonikával, klarinéttel, a »rezesbanda« hangszereivel stb. Elképzelhető ugyan, hogy kivételesen klarinéton (vagy akár zongorán is) valódi parasztosan tudna paraszt- ember játszani. Folklore szempontjából ez is érdekes, de ritka, mert amelyik paraszt már annyira kulturember, hogy klarinéten muzsikál furulya helyett, az már tönkrement a folklore számára. Az már urasan akar az uras hengszerén játszani, cigányt utánoz stb. Már pedig az utánzat legtöbbször értéktelen. Viszont fordítva az is megtörténik, hogy népies hangszeren utánzó műstilusban játszanak. Természetes, hogy ez épp olyan értéktelen.
I. A MAGYAR NÉP HANGSZERES ZENÉJE.
Eddig a következő népies hangszereket találtuk magyar falvakban : a dudát, a furulyát, az u. n. tekerőt és a pásztortülköt. (Néhány etnografus szerint saját készítésű citerákat is használnak sok vidéken ; Csiky János pedig hegedűn, cimbalmon és klarinéton előadott táncokat jegyzett le Marosszéken, melyeket azonban nem ismerünk.)
A hegedű szerepéről később.
Amint ebből látható, speciális magyar hangszert nem találtunk; a duda (Dudelsack, cornemuse) és a tekerő (Leierkasten, vielle) egész Európában el volt terjedve és részben van még ma is, (nevezetesen Kelet-Európában, Olaszországban, sőt még Párisban is él egynéhány öreg »vielleur«.) A furulyát is mindenütt ismerik.
Mielőtt az egyes hangszerek és a róluk lejegyzett dalok ismertetésére rátérnénk, egy sajátságos körülményről kell szólanunk. Hogy t. i. abszolút, vagyis speciálisan hangszeres zenét magyaroknál nem találtunk. Amit hangszereken előadnak, az mind többé-kevésbé ismert szöveges népdaloknak cifrázott előadása. Igaz, hogy a dudások néha valóságos hosszúra toldott rapszódiát fújnak egy-egy népdalról, mely aztán jóformán önálló zeneszámba mehet. De speciálisan hangszeres zenének csak a szöveg nélküli, tehát nem énekelhető, rendesen népies táncokat nevezhetjük (mint pl. a norvégek slatter-jei, vagy a románok joc-jai).

a) A duda alakja eléggé ismert. Hangja az oboehoz, 3 nyelv- sipjának szerkezete a klarinéthoz hasonló. A legmélyebbnek hangja a nagy a körüli magasságban van. A középső sip alaphangja ennek az oktáv-quintje (egyszer vonalzott e), a harmadiké ennek a második oktávája (egyszer vonalzott a). A legmélyebb sip mindig egy és ugyanazon
a hangon szól, a középsőn az
sőt némely dudán a
hang is képezhető. A harmadik sip rendesen ezt a skálát adja :
amely sohasem matematikai pontosságú. Némely dudán egy külön erre a célra való sipnyilás segítségével mélyíthetjük a skála egyes hangjait (kromatikus hangok).
A középső sip 2, esetleg 3 hangja vagy rendszer nélkül váltakozik, vagy — az ügyesebb dudásoknál — a melódia formájához alkalmazkodva
Sajátságosak a duda 3. sípjának staccato hangjai, melyek akkor keletkeznek, ha valamennyi nyílását hirtelen befogjuk (pl. :
ami így hangzik :
Valószínű, hogy a duda nemrég még egész Magyarországon nagy szerepet játszott (mint még régebben egész Európában). Most már valószínűleg csak a magyarságnak Komáromtól Egerig terjedő határhelyiségeiben és Szentesen van meg. Három helyen gyűjtöttünk dudaszót : Nagymegyeren (Csallóköz), Ipolyságon és Szentesen.
Nagymegyeren aránylag elég maradt meg a régi zenéből, mely a nyitramegyeivel rokonkarakterű. Talán az ezt megelőző konzervativizmusnak köszönhetjük, hogy még van a faluban dudálás, habár kiveszőfélben is. Pedig nemrég még három dudása volt. Az egyik máshova költözött, a másiknak már nincs dudája, a harmadikat már alig- alig hívják mulatságba, lakodalomba. »Nem érdemes dudálni, — mondják — nincs aki hallgassa«.
Ezzel a még dudáló 2 emberrel 5—6 dudaszámot fujattam a fonografba. Több érdekeset nem is tudtak. Lássunk azokból egynéhányat :
(pl. ilyen menetekre :
vagy tercelésre :

a) egy u. n. dudanóta
Largo.
Nem vagy le – ány nem vagy, Nem mersz meg-csol-kul – nyi,
(„aprája”-) b) ugyanez dudán
II T empo I.
*) Ezek és további hasonló fis -ek hol mélyebbre, hol magasabbra sikerültek, ami az
egésznek egzotikusabb színezetet adott.
Ez az ütem alighanem csak tévedésből került ide.
Hajtsd, hajtsd, a – pá – dat, A – pád u – tán a – nyá-dat.

Tempo I.
Fon. gyűjt. : 141. sz. * *
(„aprája”)
) Quasi Coda.
*.) A. Nemzeti Muzeum néprajzi osztályában levő fonograffelvétel száma A csi-kós – nak jól van dol-ga, E- gyik domb-rul má-sik-ra; De ja ju -hász mint a ku-tya e – gyik domb – rul a má -sik – ra Hopp a Jé-zus csiz-má – ja hó-nal-jig ér a ká – ra. 2. Collection: Budapest Bartók Archives 2021 146 ZENEKÖZLÖNY 1911 b) ugyanaz dudán Collection: Budapest Bartók Archives 2021 1911 ZENEKÖZLÖNY 147 Fon. gyűjt. 142. 3. a) az u. n. dudapolka b) ugyanaz dudán Allegretto. Q u a s i Coda. Nem e-het-nem, nem is kő, Tud-ja fe – ne hogy mi kő. Collection: Budapest Bartók Archives 2021 Az 1 .a) számú dal egy úgynevezett dudanóta, — talán azért hívják így, mert legtöbbnyire dudaszóval énekelték. A népdalnak ez a fajtája meg van a nyitravidéki magyaroknál, palócoknál és a tótoknál. A legtöbbnek vagy ugyanilyen a ritmusa, vagy :#:#«ÍJJÍJJI (Lásd pl. Slovenské Spevy I. köt. 325., 436., 478., 560. stb. szám).
Jellemző az egyenletes pesante ritmus, largo tempóban. »Aprájá«-t a nótának csak Nagymegyeren találtuk, ami inkább kurjongatás, mint éneklés (legtöbbnyire kriptaszöveggel). Dudálás szempontjából éppen a nótának ez az »aprája« a legfontosabb, mert ebből egy, a dallamnál rendesen jóval hosszabb »fantázia« keletkezik. Az l.b) számú dudaszóban a 2. sip hangjai rendszertelenül váltakoznak. A dudás tulajdonképpen kétszer ugyanazt akarta játszani. Ebből is láthatjuk, mekkora a megismétlés variabilitása.
A 2. a) sz. dal általánosan ösmert. Az »aprája« feltűnően hosszú, a jelzett helyen a középső síp a és h hangja bizonyos rendszer szerint kezd működni (máshol mindenütt rendszer nélkül). Az egyes figurák sokszoros ismétlése nem állandó, amint ezt egy másik, itt nem közölt felvétel mutatja.
A 3. számot dudapolkának nevezte a dudás. Nem lehetett ennek az elnevezésnek eredetét megtudni. A dallam formája sablonos, a magyar népdaloknál gyakori.
(Folytatjuk.)

A HANGSZERES ZENE F0LKL0RE]A MAGYARORSZÁGON.
Irta : Bartók Béla. (Második közlemény.)
Ipolyságon b. Szokoly Alajos, megyei levéltáros tette lehetővé a gyűjtést nagy áldozatkészséggel. Kanásztülök-versenyt és még külön duda-versenyt is rendezett számunkra (velem volt dr. Győrfy István, a néprajzi osztály egyik kiküldöttje) I, II. és III. díjjal. Csakis az ő fáradozásainak köszönhető, hogy rövid egy délután alatt a nagymegyerinél sokkal érdekesebb zsákmányra tettünk szert. Mert hívására össze is gyűlt vagy 10 tülkös és 5 dudás — egynémelyikük egy személyben mind a kettő. Micsoda látvány : amint összes kanász-
készségeikkel felszerelve vonulnak fel : a cifra szűr a vállukon, hónuk alatt a díszes duda, kezükben a tülök, a remekbe kivert kanászustor ! Aligha fogunk még valaha együtt 5 dudást látni ; és Ipolyság piactere sem fog egyhamar olyan dudálást hallani, amilyet ezek akkor rendeztek. — A munka komolyabb része természetesen a verseny után következett, amikor a tülkösök és dudások egyenként kerültek a fonograf elé . . .
A dudások közül kettő tót volt ; a tőlük származó felvételekből most nem közlök semmit.
A dallam eljátszása után itt is majdnem mindig hozzátoldtak valami frissebb, ropogósabb függeléket, ami teljesen megfelel a nagymegyeri »aprázás«-nak. De ez a »terminus technicus« itt nincs meg.
Lássunk nehány példát :

4.
a) Allegretto.
F. gy 153-
b) (dudán ugyanez:)
F. gy 192. a)

F gy. 185. a)

7.
F. gy. 186 a)r)

F. gy. 193.
A 4. sz. dudaszónál az az érdekes, hogyan változtatja meg a dudás az énekelt dallam 8. és 11-ik taktusát, amelyben a dallam a dudasíp alaphangja alá száll. A dudán ez a hang nincs meg, a hiányt a játékos valamilyen figurációval szokta pótolni.
Az 5. sz. mint énekelt dallam eléggé ismert, ezért fölösleges
| elejétől még egynéhányszor \ sempre accel. aztán:

lett volna külön is közölni. A függelék még meglehetősen egyszerű, tulajdonképen 2 taktusnak ad infinitum ismétlése kisebb változtatásokkal.
A 6. sz. dalhoz hasonlót »Kalapom, kalapom csurgóra« szöveggel ismerünk. Az A—B és C—D részlet nem éppen szokatlan közbetoldás a melódiába. A függelék itt már figurákban sokkal gazdagabb, a középső síp is működni kezd. Különösen hat a konzonáns- szerűen fellépő es szeptima a 8 utolsó taktusban. A kis és nagy terc rendszer nélkül váltakozik ; magában a melódiában talán mindig asnak, a függelékben mindig a-nak kellene lenni.
A 7. sz. dalt a dudás, sajnos, nem tudta elénekelni ; így nem tudjuk megállapítani, mennyit változtatott rajta a duda. Alighanem olyan 7-es ez a dallam is, mint a 3. sz. alatt közölt. Érdekesek a nehány taktusnyi közjátékok a) és b) alatt. Előbbi valamelyes analógiát mutat egy nagymegyeri motivummal (a 2. sz. aprajának kezdete). Az itt közölt záró hangokkal szokták a dudások muzsikájukat bevégezni.
A 8. sz. a legszebb, zeneileg legértékesebb magyar dudaszó. Dallama egy ismert kanászének. Függelékében sokkal nagyobb a változatosság, mint az eddigiek akármelyikében. Egészen speciális dudahang a magas bé gyakori Vorschlag-ja (mindig éles sforzato-val). Már az előbbi számban is jelentkezik, habár csak gyéren. Ennek egészen sajátságos szinezetet ad majdnem állandó szereplése.
Szentesi dudaszót hallottam ugyan, de nem jegyeztem le ; semmi eredeti sajátsága nincs ; többé-kevésbbé ismert dallamokat játszanak ott, különösebb cifrázat és hozzátoldás nélkül.
Mielőtt más hangszer zenéjére térnénk át, megpróbálunk az eddig közlött példák nyomán a magyar dudálás egynehány közös sajátságára rámutatni. Egyike ezeknek az aprázás, mely — amint láttuk — Ipolyságon is épp úgy megvan, mint Nagymegyeren, habár nevét el is vesztette és amely nem más, mint egy vagy több rövid, 1 —2 taktusnyi motívumnak szakadatlan ismétlése, keverése tulajdon- képeni zenei forma nélkül. Hogy a tótoknál megvan-e, nem tudjuk, mert még nem ismerjük az erre vonatkozó anyagot, de pl. a románoknál nincs meg. Lehetséges, hogy ez az aprázás tulajdonképen nem énekelt dallamból (pl. az 1. és 2. sz. alatt közölt 2 aprázó dallamrészből) keletkezett, hanem valami önálló abszolút hangszeres tánczenének maradványa.

A legények sok helyen táncban a muzsika ritmusa szerint mondogatnak afféle pajkos, 2 soros verses kiszólásokat, de csak szóval (a székelyeknél : táncszó, Kalotaszeg vidékén : csujogatás, a románoknál : chiuituri vagy strigături).
Talán nálunk Nagymagyarországon is így volt ez, azzal a különbséggel, hogy a ritmusban beszélő hang önkéntelenül a zene hangjaihoz simult : énekelni kezdett. A közölt 2 szöveges aprázás legalább is ilyen primitiv dallamot mutat, amely aligha lehetett az alapja olyan hosszúra szövődő zeneszámnak, mint amilyen a dudások aprázása.
Egy másik közös sajátság az, hogy a melódia egyes taktusainak meg-megismétlésével ugyancsak kibővül (mint pl. a 3. sz. példánál, a 6. és 7. sz.-nál és még más, nem közölt felvételeknél). Ez is olyan sajátság, mely a románoknál hiányzik.
Persze az összehasonlító zenefolklore mint külön tudomány még annyira a kezdet kezdeténél tart, hogy minden ilyen összehasonlít- gatás tulajdonképen tapogatódzás a sötétben. Nincs elég világosság, vagyis: nincs elég anyag, mert nincs elég ember, aki gyűjtsön és nincsenek gyűjteményeink.

A HANGSZERES ZENE FOLKLOREJA MAGYARORSZÁGON.
Irta: Bartók Béla, (Harmadik közlemény.)
b) A duda után a tekerőt (vagy nyenyere) mutatjuk be, mint amely hangszer nagyjából hozzá hasonlóan hangzik, habár épenséggel semmi rokonságban nincs vele. A tekerő tudniillik olyan bélhúros hangszer, amelynél a vonót egy fakorong helyettesíti. Alakja a gordonka testrészéhez hasonló (nyak nélkül) — ez a hangszer rezonáló része, mely fölé négy húrt feszítenek ki. Alsó végében a húrokkal keresztbe egy fogantyúval összekötött fakorongot alkalmaznak, melynek forgatásával súrolják és így rezgésbe hozzák egyszerre mind a négy húrt. A négy húr hangolásának aránya ez :
I. II. III. IV.
(A magasságot a körülményekhez képest bizonyos határok közt változtatni is lehet hangolókulcsokkal úgy, mint akármelyik vonós hangszernél.)
A IV. húron két oktávra terjedő kromatikus fabillentyűzet van két sorban egymás alatt elhelyezve, mint a billentyűs hangszereken. Szeretik a II. húrt egy fadarabbal felpeckelni : ilyenkor a korongnak valamilyen különös, zökkenős forgatása ebből a húrból a hangokat ilyen ritmusban hozza ki :
(átható, recsegő hangszin.)
A tekerő nemrég az egész Alföldön el volt terjedve ; most már csak Szentesen van vagy tiz tekerős, akik korcsmákban, lakodalmakon muzsikálnak pénzért.
A közölt példák közül a 9. és 10. Szentesen lejegyzett tekerőszó és pedig állítólag szövegnélküli szám. Az előbbit »figurás«-nak nevezték, az utóbbiról azt mondják, hogy »ez egy olyan trilla.« Semmiféle ősi- séget, különösebb sajátságot nem mutatnak, eredetük legalább is gyanús (talán nem népies táncok foszlányai).

11.
ra bo-rult Vig ö – rö-möm si – ra – lom – ra for-dult
9.

12.
Allegretto.
13
Lassu tánclépés
Mi-kor Ró-zsa Sán-dor Fel-ül a lo – va – ra, Lo-bog raj-ta
Bé-res le – gény jól meg-rakd a sze-ke-red Sar-ju tüs – ke
bö-köd-je a te-nye-red Men-nél job – ban bö-kö-di a
te-nye-red, An-nál job – ban meg-rakd a sze – ke – re-det. Tánclépés (lassabb)

Ezenkívül többé-kevésbé ismert népdalokat játszottak nem nagyon karakterisztikus cifrázással. Ezekből kedvezőtlen körülmények miatt semmit sem lehetett gyűjteni.
c) Harmadiknak a jól ismert furulyát vesszük. Ez egy ajak- síphoz hasonló szerkezetű 1 1/2 vagy 2 arasznyi, egy darab fából készült henger (6 nyílással, valamilyen diatonikus skálának megfelelően), melyen 2l/2 oktávnyira lehet fújni ; az első oktáv a leggyengébb befúvásnál keletkezik, a második erősebbnél. Ha még erősebben fujunk bele, akkor tulajdonképen az első oktáv hangjainak tredecim-jeit kapjuk, de ezeket a hangokat ezen a hangszeren nem használják. E helyett a még erősebb behívással nyert 3. oktávnak 2—3 hangjával toldják meg a 2. oktávnyi dimenziót (magasabbat már nem igen kaphatnak a sípból).
A skála egyes hangjait azzal mélyítik (kromatizálják), hogy az illető lukat csak félig fogják be, ami legtöbbnyire csak a nagy tercnél történik. Sajátságos effektus a lyukat befogó ujj erős vibrálásával létrehozott »vibrato« (rendesen hosszúra kitartott hangoknál).
Furulya most már csak elvétve akad magyar faluban. (Erdélyben valószínűleg több, mint nálunk.) Csak négy helyen találtunk furulyást : Felsőireghen (Tolna m.) és Gyergyótekerőpatakon (Csik m.) egy-egy üreget ; Ipolyságon és Körösfőn egy-egy fiatalt (utóbbi két helyen talán több is lehet).
A példáknak 11. és 12. száma felsőireghi furulyaszó (utóbbi speciális dunántúli dallam), Itt az a feltűnő, hogy a furulyás csupán csak az első 8 hangot használja, pedig a 12. számú dallam 10 hang- nyi terjedelmű. A gyergyótekerőpataki furulyás már ügyesebb muzsikus, a második oktáva hangjaival is tud bánni: tőle való a 13. sz.
(Folytatjuk.)


(Negyedik közlemény.*)
A kanásztülök tulajdonképpen egy szarvból készült, nem csavart, tehát nagyon rövid, természetes trombita. A rendes réztrombitánál
lyiknél körül. Az előbbiek rendesen széles fémkarika-félével
vannak megtoldva, hogy hosszabbak legyenek. A tülköknek magas hangzása miatt lehetséges rajtuk az alaphangot is megfujni. Viszont ugyancsak ez az oka annak, hogy a természetes skálának csupán 3.
ez volna a hangskálája; de az alaphang soha sem tiszta: nagy sze- kunddal, sőt kis terccel is mélyebb (legtöbbnyire a kettő között).
A tülökjelek tempója természetesen — akár csak a népdaloké — nem állandó; a J/60 és 1/120 közt ingadozik — sem rubato, sem pontos tánclépés ; sokszor inkább a parlando előadásmódhoz közeledik. Zenei formájuk nincs ; alakjuk sem állandó — inkább afféle improvizációk, vagyis néhány motívumnak teljesen szabad, rögtönzött keverése.
Meg kell még jegyezni, hogy mint minden ajaksipon, itt is nagyon nagy a különféle magasságú hangok erőssége közti különbség (minél magasabb, annál erősebb), amit a példák olvasásánál figyelembe kell venni.
A HANGSZERES ZENE FOLKLOREJA MAGYARORSZÁGON.
Irta : Bartók Béla.
egy oktávval is magasabb: alaphangja
körül van, sőt néme
legfeljebb 4 hangját kapjuk meg belőlük. Tehát mindössze
*) A harmadik közlemény a tavalyi IX. évf. 10. számában 309. lapon jelent meg.

Rubato.
i.
Moderato.
Poco allegro.
3/8 4/8

“des” valószínüleg hibás hangképzés

Az itt közölt számokat a IX. évfolyam 7. számában említett ipolysági kanásztülök- és dudaverseny alkalmával gyűjtöttem. Zeneileg akármilyen egyszerűek is, itt-ott mutatkozó különösebb ritmus- képleteik még használhatók is lehetnek.
Hasonló tülkölés, úgy látszik, elég gyakori a nyugati és északi magyarságnál. Legalább is arról értesültem, hogy Dunántúl sok a cifrán tülkölő kanász. Valószinű, hogy ezeknek motívumai is hasonlóak.
(Folytatása következik.)