Béla Bartók–Zoltán Kodály: Magyar népdalok énekhangra zongorakísérettel [Hungarian Folk Songs for Voice and Piano]. Budapest, [1906], Rozsnyai B. K., 3, 26–27.
Collected edition: Kodály/Visszatekintés/1, 9–10; Kodály/Writings, 9–10.
Further editions: Magyar népdalok (1933); Magyar népdalok (1938)
Source: BBA
KÖZLIK
Bartók Béla (1
1-lO sz.)
és
Kodály Zoltán. (11-20
ÁRA:3Kor.netto.
Rozsnyai Károly könyv-és zeneműkiadóhivatala. Budapest, Vl. Múzeum körút 15.
Magyar Népdalok
Énekhangra zongorakisérettel
Népdalok kiadásának kétféle a célja, kétféle a módja. Egyik cél, hogy minden, a néptől került dal együtt legyen, itt a teljesség nézőpontja uralkodik, a dalok kisebb vagy nagyobb értéke nem határoz. Aféle „népdalok nagy szótára” az ilyen. Legjobb, ha szótárszerű az elrendezése is, mint például az Ilmari Krohn szerkesztésében megjelenő finn népdal- gyüjteményé. (Suomen Kansan Sävelmiä. 1906-ig négy füzet.) A dalok egy szólamra, hitelesen, gondosan leírva, valamennyi változat föltüntetésével jutnak nyilvánosságra. Csak ilyen gyűjtemény lehet alapja mindennemű, a népdalra vonatkozó vizsgálódásnak.
A másik cél, hogy a nagy közönség megismerje és megkedvelje a népdalt. Erre nem alkalmas a „nagy szótár”, mert remek és gyenge vegyesen van benne. Válogatni kell a javából és valamilyen zenei földolgozással közelebb vinni a közönség ízléséhez. Kell rá a ruha, ha már behozzuk a mezőről a városba. De a városi öltözetben félszeg, szorongó. Úgy kell rá szabni a köntöst, hogy el ne akaszsza a lélekzetét. Akár énekkarra, akár zongorára dolgozzuk, a kiséret mindig csak az elvesztett mezőt és falut igyekezze pótolni. A dallamok hitelességében pedig a népszerű kiadás se maradjon el a teljes mögött.
Természetes, hogy az elsőféle kiadás csak akkor válik lehetővé, mikor az anyag gyűjtése be van fejezve. Nálunk, ahol ez a munka alig hogy meg van kezdve, még jó ideig nem is gondolhatunk rá. A javát kiválogatni azonban már a gyűjtés kezdetétől fogva lehet. Ez a kiadás ilyen válogatott dalokból készült a nagy közönség számára; azzal pedig, hogy jövedelmét tisztán gyűjtésre fordítjuk, szolgálja az első célt is.
A 20 dal egy része a magyar folklore régi buzgó munkásának, Vikár Bélának fölvételeiből való — neki a dalok szives átengedéséért itt mondunk köszönetet — más része a magunk nem régen kezdett gyűjtéséből. A hazai viszonyokra való tekintetből tettük, hogy a dallam a kíséretben is megvan. A következő füzetekben (a gyűjtés eredményétől függ, mikor jelenhetnek meg) nem ragaszkodunk ehez mindig. Hiszen dalolni valót adunk, nem zongorázni valót.
Találnának bár népünk lelkének ezek a sokszor őseredeti megnyilatkozásai fele annyi szeretetre, mint amennyit érdemelnek. Eltart még soká, mig elfoglalják az őket megillető helyet házi és nyilvános zeneéletünkben. A magyar társadalom túlnyomó része még nem elég magyar, már nem elég naiv és még nem elég müveit arra, hogy ezek a dalok közelebb férkőzzenek a szívéhez. A magyar népdal a hangversenyteremben! különösen hangzik ma még. Hogy egysorba kerüljön a világdalirodalom remekeivel és a — külföldi népdallal. De megjön az ideje ennek is. Mikor majd lesz magyar házi muzsika és a magyar család zenélése nem éri be a legalacsonyabbrendü külföldi kupléval, belföldi népdalgyári portékával. Mikor majd lesz magyar énekes. Mikor nemcsak a ritkaságok néhány kedvelője tudja majd, hogy másféle „magyar népdal” is van a világon, mint a „Ritka búza” és az „Ityóka-pityóka.”
Budapest, 1906. december.
Bartók Béla. Kodály Zoltán dr.
Jegyzetek.
Vikár B. fonográffölvételeiből vettük át az 5., 8., 12., 14., 19., 20. sz. dalokat. Az 5. és 8. Eger vidékéről. 12. Pográny-ból, 14. és 19. Somogy- Szobbról, 20. Jutáról való. (A három utóbbi megj. a Kisf. Társas. Népk. gy. Vl-k.-ben is.) Egyet- kettőt (14, 19) még régebben magunk irtunk le a hengerekről, a többit Kereszty I. leirásában közöljük: a fonogr.-gyüjtemény a Nemz. Muzeum néprajzi osztályának költözködése miatt ezidőszerint hozzáférhetetlen.
A többi dalt a nép szájáról írtuk le. Bartók Béla gyűjtéséből való: 1., 10. Békés-Gyula, Benedek- puszta, 2. Szeged, 3. a) Doboz, Békés m., b) Tura (Haraszt puszta), Pest m., 4. a) Békés-Gyula (Benke- major), b) Vésztő (Kertmeg puszta), Békés m., 6. Tura (Haraszt puszta), 7. Kibéd, Maros-Torda m., 9. Szentes. Az 1., 2., 3. a), 3. b), 4. a) és 6. számról fonográf-fölvétel is készült a Nemz. Muzeum néprajzi osztálya számára. Kodály Zoltán gyűjtéséből valók: 11. Ghymes, Nyitra m., 13. Zsigárd, Pozsony m., 15. és 18. Felső-Szeli, Pozsony m., 16. Gerencsér, Nyitra m., 17. Takácsháza puszta, Nógrád m., és Zabar, Gömör m.
A dalok előadásában nem fog tévedni, aki a nép dalolása módját ismeri. Még olyan sem tesz nagyobb hibát, aki jól beszél magyarul. Ez már fele a jó dalolásnak; mert a szöveg a dalok nagyobb részében döntő hatással van az előadásra, a zene ritmusa jelekkel ki nem fejezhető finom módon simul hozzá. Ritkán esik nyújtható szótagra olyan rövid vagy nem nyújthatóra olyan hosszú kóta, hogy a nyelv engedni kénytelen a zenének. De hisz nem azért ének az ének, hogy minden szó úgy hangozzék benne, mint a közönséges beszédben. Némi eltérés a közönséges ejtéstől még nem ritmikai hiba, a nép nem énekel olyat, ami bántaná nyelvritmusérzékét. Ritmikai hiba ott terem meg, ahol idegen zenei frazeológia kapcsolódik a szöveghez. E részben tanulságosan figyelhetjük meg, hogyan torzít el a nép sok közé került németes dallamot, hogy a szöveghez alkalmasabbá tegye.
Az előadás zenei részében főkép arra kell ügyelni: táncnótával van-e dolgunk, vagy hallgatóval. A táncnóta egyenletes tempóban megy, bár enged belőle, ha nem táncolnak hozzá. A hallgató
előadása szabad, bár a néptől olyan túlzott rubato-t, mint a cigányé, vajmi ritkán hallani, ahol akad, a cigánytól tanulhatták. Különben nem kell azt hinni, hogy minden dalnak megvan a maga állandó, törvényszerű tempója: a nép sokszor igen eltérő gyorsasággal énekli ugyanazt a dalt. Az előadó dolga eltalálni azt a tempót, amelyikben a dal legjobban hat.
Dinamikát a nép nem ismer. Különböző alkalma és kedve szerint halkabb vagy hangosabb az éneke, de nincs benne más árnyalás, mint a hangnak a föl- és leszállással önkéntelenül váltakozó ereje. A művészi előadás nem lehet el dinamikai színezés nélkül, de éppen a népdalban nagyon takarékosan kell bánni vele. Általában nem gondoljuk, hogy a népdal előadásának egyedül helyes módja a nép előadásának szigorú utánzása. Akkor például a 11. számú dalt úgy kellene nyújtani és cifrázni, mint az öregasszonyok a templomi éneket szokták. Éppen nem lehetetlenség, hogy igazi magyar énekesművész olyan szépségeit tárja föl a népdalnak, amelyek a nép dalolásában rejtve maradnak.
Megjegyzések az egyes dalokhoz.
- F e h é r Lászlóról szóló ismert balladának két újabban felfedezett dallama. A szöveg folytatását lásd Bartalus „Magyar népdalok” VI. köt. 1. sz. Az első dal 5 és 6. taktusát a II. és III. strófában így kell ritmizálni:
be ko-csis a lo-va-kat__
hoz-tá’ te Fe-hér An-na__
11, 12. A pogánykori tűz- és szerelemünnep szertartásos énekeiből maradt ránk ez a két ősrégi ének. A szentivánnapi tűzgyújtás szokásával együtt mai napig megéltek néhány árpádkori magyar faluban. Nem szólhatunk itt bővebben a szokásról, az érdeklődő mindent megtalál Vikár B. erről szóló tanulmányában („Magyar Nyelvőr” 30. kötete), amit ma tudhatunk róla. A „Virágok vetélkedésé”- nek eddig ismeretlen dallamát (11) igazán az utolsó órában sikerült fölfedezni. Már csak néhány ghymesi
öregasszony tudja. A szövege annyira megromlott, hogy az 1., 5., 6., 7. strófán némi igazítást kellett végeznünk. Az eredeti így hangzik: - Vetekedik vélem háromféle virág.
Virágom stb. - Ne vetekedj vélem te búza szép virág,
Mert bizon tevéled széles ez világ él. - Ne vetekedj vélem te szőlő szép virág,
Mert bizon tevéled szent misét szolgálnak. - Ne vetekedj vélem, te rózsa szép virág,
Mert bizon tevéled lányok dicsekednek.
Az 1. és 7. strófa helyreállítását Vikár B.- tól vettük át. — A dalt vontatva és cifrázva, templomi ének módjára éneklik. —- 12. a házasító ének. Ebbe foglalták minden, falubeli szerelmespár nevét, addig ismételték, mig volt kit említeni; a leány a maga és a kedvese nevénél átugrotta a tüzet. A fonográf-fölvételt összevetettük Atovi ch F.-ével, (Ethnographia XII) és több saját följegyzéssel. A 7—8. ütemet így is hallani:
Dalolják erre a melódiára ezt a szöveget is: - Szentiváni tiszta búza Kihajlott a gyalogútra
Selyem sár stb. - Aki aztat learatja,
Az isten is megáldhatja Selyem sár stb.
Hogy ráférjen, az első ütemet is megbővítik, úgy mint az eredeti szöveg 3. és 4. strófájában a harmadikat. - Az utolsó strófában ismétlődik a dallam 2. része.
- „Ma éjjel sem aluszom” egy szegedvidéki változatból került a szeli „Gyógyítsa meg a gyomrom” helyébe, lo-vam, kocsmá-ros ud-varába, si-rat olyan esetek, mikor a dallam ritmusa, nem enged a szövegnek. Ellenben há-tá-ra esetében a nyelv győzött.
- Egy változata B art a lus gyűjteményében is megvan. II. kötet, 10. sz.
- és 18. A dallam ritmusa a 2. strófában a jelzés szerint változik, alkalmazkodni kell hozzá a kiséretnek is.