Béla Bartók– Zoltán Kodály: Magyar népdalok énekhangra zongorakísérettel [Hungarian Folk Songs for Voice and Piano]. Második, átnézett kiadás [2nd, revised edition]. Budapest, [1938], Rózsavölgyi és Társa R.K. 1584, 2, 24–25.
Collected edition: Kodály/Visszatekintés/1, 9–10; Kodály/Writings, 9–10.
Further editions: Magyar népdalok; Magyar népdalok (1933)
Source: BBA
Énekhangra zongorakisérettel
KÖZLIK
Bartók Béla ( l-lO sz.
és
Kodály Zoltán . (11-20 sz.)
Második, átnézett Kiadás
RÓZSAVÖLGYI ÉS TÁRSA
ZENEMŰKIADÓK KIADÁSA BUDAPEST. I V., S Z E R V I TA-TÉR 5.
ZENEMŰNYOMDA BUDAPEST. VI., EÖTVÖS U. 40.
Népdalok kiadásának kétféle a célja, kétféle a módja. Egyik cél, hogy minden, a néptől került dal együtt legyen, itt a teljesség nézőpontja uralkodik, a dalok kisebb vagy nagyobb értéke nem határoz, Aféle „népdalok nagy szótára” az ilyen. Legjobb, ha szótárszerű az elrendezése is, mint például az Ilmari Krohn szerkesztésében megjelenő’ finn népdal- gyűjteményé. (Suomen Kansan Sävelmiä. 1906-ig négy füzet.) A dalok egy szólamra, hitelesen, gondosan leírva, valamennyi változat föltüntetésével jutnak nyilvánosságra. Csak ilyen gyűjtemény lehet alapja mindennemű, a népdalra vonatkozó vizsgálódásnak.
A másik cél, hogy a nagy közönség megismerje és megkedvelje a népdalt. Erre nem alkalmas a „nagy szótár”, mert remek és gyenge vegyesen van benne. Válogatni kell a javából és valamilyen zenei földolgozással közelebb vinni a közönség ízléséhez. Kell rá a ruha, ha már behozzuk a mezőről a városba. De a városi öltözetben félszeg, szorongó. Úgy kell rá szabni a köntöst, hogy cl ne akaszsza a lélekzetét. Akár énekkarra, akár zongorára dolgozzuk, a kíséret mindig csak az elvesztett mezőt és falut igyekezze pótolni. A dallamok hitelességében pedig a népszerű kiadás se maradjon el a teljes mögött.
Természetes, hogy az elsőféle kiadás csak akkor válik lehetővé, mikor az anyag gyűjtése be van fejezve. Nálunk, ahol ez a munka alig hogy meg van kezdve, még jó ideig nem is gondolhatunk rá. A javát kiválogatni azonban már a gyűjtés kezdetétől fogva lehet. Ez a kiadás ilyen válogatott dalokból készült a nagy közönség számára; azzal pedig, hogy jövedelmét tisztán gyűjtésre fordítjuk, szolgálja az első célt is.
A 20 dal egy része a magyar folklore régi buzgó munkásának, Vikár Bélának fölvételeiből való — neki a dalok szives átengedéséért itt mondunk köszönetet — más része a magunk nem régen kezdett gyűjtéséből. A hazai viszonyokra való tekintetből tettük, hogy a dallam a kíséretben is megvan. A következő füzetekben (a gyűjtés eredményétől függ, mikor jelenhetnek meg) nem ragaszkodunk ehez mindig. Hiszen dalolni valót adunk, nem zongorázni valót.
Találnának bár népünk lelkének ezek a sokszor őseredeti megnyilatkozásai fele annyi szeretetre, mint amennyit érdemelnek. Eltart még soká, míg elfoglalják az őket megillető helyet házi és nyilvános zeneéletünkben. A magyar társadalom túlnyomó része még nem elég magyar, már nem elég naiv és még nem elég művelt arra, hogy ezek a dalok közelebb férkőzzenek a szivéhez. A magyar népdal a hangversenyteremben! különösen hangzik ma még. Hogy egysorba kerüljön a világdalirodalom remekeivel és a — külföldi népdallal. De megjön az ideje ennek is. Mikor majd lesz magyar házi muzsika és a magyar család zenélése nem éri be a legalacsonyabbrendű külföldi kupléval, belföldi népdalgyári portékával. Mikor majd lesz magyar énekes. Mikor nemcsak a ritkaságok néhány kedvelője tudja majd, hogy másféle „magyar népdal” is van a világon, mint a „Ritka buza” és az „Ityóka-pityóka.”
Budapest, 1906. december.
Bartók Béla Kodály Zoltán
25
Jegyzetek.
Vikár B. fonográf-fölvételeiből vettük át a 8., 12., 14., 19., 20. sz. dalokat. A 8. sz. Eger vidékéről, a 12. Pográny-ból, a 14. és 19. Somogy- Szobbról, a 20. Jutáról való. (A bárom utóbbi megj. a Kisf. Társas. Népk. gy. VI-k.-ben is.) Egyet- kettőt (14, 19) még régebben magunk irtunk le a hengerekről, a többit Kereszty I. leírásában közöljük: a fonogr.-gyűjtemény a Nemz. Múzeum néprajzi osztályának költözködése miatt ezidőszerint hozzáférhetetlen.
A többi dalt a nép szájáról írtuk le. Bartók Béla gyűjtéséből való: 1., 10. Békés-Gyula, Benedek- puszta, 2. Szeged, 3. Doboz, Békés m., 4. Tura (Haraszt puszta), Pest m., 5. a) Békés-Gyula (Benke- major), 5. Vésztő (Kertmeg puszta), Békés m., 6. Tura (Haraszt puszta), 7. Kibéd, Maros-Torda m., 9. Szentes. Az 1., 2., 3. a), 3. b), 4. a) és számról fonográf-fölvétel is készült a.Nemz. Muzeum néprajzi osztálya számára. Kodály Zoltán gyűjtéséből valók: 11. Ghymes, Nyitra m., 13. Zsigárd, Pozsony m., 15. és 18. Felső-Szeli, Pozsony m, 16. Gerencsér, Nyitra m., 17. Takácsháza puszta, Nógrád m., és Zabar, Gömör m.
előadása szabad, bár a néptől olyan túlzott rubato-t, mint a cigányé, vajmi ritkán hallani, ahol akad, a cigánytól tanulhatták. Különben nem kell azt hinni, hogy minden dalnak megvan a maga állandó, törvényszerű tempója: a nép sokszor igen eltérő gyorsasággal énekli ugyanazt a dalt Az előadó dolga eltalálni azt a tempót, amelyikben a dal legjobban hat
Dinamikát a nép nem ismer. Különböző alkalma és kedve szerint halkabb vagy hangosabb az éneke, .de nincs benne más árnyalás, mint a hangnak a föl- és leszállással önkéntelenül váltakozó ereje. A művészi előadás nem lehet el dinamikai színezés nélkül, de éppen a népdalban nagyon takarékosan kell bánni vele. Általában nem gondoljuk, hogy a népdal előadásának egyedül helyes módja a nép előadásának szigorú utánzása. Akkor például a 11. számú dalt úgy kellene nyújtani és cifrázni, mint az öregasszonyok a templomi éneket Szokták. Éppen nem lehetetlenség, hogy igazi magyar énekesművész olyan szépségeit tárja föl a népdalnak, amelyek a nép dalolásában rejtve maradnak.
A dalok előadásában nem fog tévedni, aki a nép dalolása módját ismeri. Még olyan sem tesz nagyobb hibát, aki jól beszél magyarul. Ez már fele a jó dalolásnak; mert a szöveg a dalok nagyobb részében döntő hatással van az előadásra, a zene ritmusa, jelekkel ki nem fejezhető finom módon simul hozzá. Ritkán esik nyújtható szótagra olyan rövid vagy nem nyújthatóra olyan hosszú kóta, hogy a nyelv engedni kénytelen a zenének. De hisz nem azért ének az ének, hogy minden szó úgy hangozzék benne, mint a közönséges beszédben. Némi eltérés a közönséges ejtéstől még nem ritmikai hiba, a nép nem énekel olyat, ami bántaná nyelvritmus érzékét. Ritmikai hiba ott terem meg, ahol idegen zenei frazeológia kapcsolódik a szöveghez. E részben tanulságosan figyelhetjük meg, hogyan torsit el a nép sok közé került németes dallamot, hogy a szöveghez alkalmasabbá tegye.
Az előadás zenei részében fökép arra kell ügyelni: táncnótával van-e dolgunk, vagy hallgatóval. A táncnóta egyenletes tempóban megy, bár enged belőle, ha nem táncolnak hozzá. A hallgató
R. K.
Megjegyzések az egyes dalokhoz.
- Fehér Lászlóról szóló ismert balladának két ujabban felfedezett dallama. A szöveg folytatását lásd Bartalus “Magyar népdalok” VI. köt. 1. sz. Az első dal 5 és 6. taktusát a II. és III. strófában Így kell ritmizálni:
Fogd be ko-csis a lo – va-kat
Mit hoz-tá’ te Fe – hér An-na
11, 12. A pogánykori tűz- és’ szerelemünnep szertartásos énekeiből maradt ránk ez a két ősrégi ének. A szentivánnapi tűzgyújtás szokásával együtt mai napig megéltek néhány árpádkori magyar faluban. Nem szólhatunk itt bővebben a szokásról, az érdeklődő mindent megtalál Vikár B. erről szóló tanulmányában (“Magyar Nyelvőr” 80. kötete), amit ma tudhatunk róla. A “Virágok vetélkedésé”- nek eddig ismeretlen dallamát (11) igazán az utolsó órában sikerült fölfedezni. Már csak néhány ghymesi 1584
öregasszony tudja.1) A szövege annyira megromlott, hogy az 1., 5., 6., 7. strófán némi igazítást kellett végeznünk. Az eredeti így hangzik: - Vetekedik vélem háromféle virág.
Világom stb. - Ne vetekedj vélem te búza szép virág,
Mert bizon tevéled széles ez világ él. - Ne vetekedj • vélem te szőlő szép virág,
Mert bizon tevéled szent misét szolgálnak. - Ne vetekedj vélem, te rózsa szép virág,
Mert bizon tevéled lányok dicsekednek.
Az 1. és 7. strófa helyreállítását Vikár B.- tól vettük át. — A dalt vontatva és cifrázva, templomi ének módjára éneklik. . — 12. a házasító ének. Ebbe foglalták minden, falubeli szerelmespár nevét, addig ismételték, mig volt kit említeni; a leány a maga és a kedvese nevénél átugrotta a tüzet 2>A fonográf-fölvételt összevetettük Atovich F.-ével, (Ethnographia XII) és több saját feljegyzéssel. A 7—8. ütemet így is hallani:
Dalolják erre a melódiára ezt a szöveget is: - Szentiváni tiszta búza Kihajlott a gyalogúira
Selyem sár stb. - Aki az tat learatja,
Az isten is megáldhatja Selyem sár stb.
Hogy ráférjen, az első ütemet is megbővítik, úgy mint az eredeti szöveg 3. és 4. strófájában a harmadikat. - Az utolsó strófában ismétlődik a dallam 2. része.
- „Ma éjjel sem aluszom” egy szegedvidéki változatból került a szeli „Gyógyítsa meg a gyomrom” helyébe, lo-vam, kocsmá-ros ud-v arába, si-rat olyan esetek, mikor a dallam ritmusa, nem enged a szövegnek. Ellenben há-tá-ra esetében a nyelv győzött.
- Egy változata Bartalus gyűjteményében is megvan. II. kötet, 10. sz.
- és 18. A daliam ritmusa a 2. strófában a jelzés szerint változik, alkalmazkodni kell hozzá a kíséretnek is.
Utóirat 1938-ban.
A cifrázatról 1906-ban vallott nézetünket volt időnk megváltoztatni: harminckét esztendőbe telt, míg e füzet ezerötszáz példánya elfogyott. Jóval előbb rájöttünk, hogy az ornamentika a nép dalolásának szerves tartozéka, s csakúgy nem hagyható el, mint akár Couperin műveiből. Azóta megjelent kiadványainkban igyekeztünk mennél hivebben feltüntetni. Most e füzetben is pótoltuk, ahol lehetett.
1) Azóta előkerültek erdélyi változatai is. L.: Erdélyi magyarság. Népdalok, Budapest, Rózsavölgyi és Társa. 36., 45. sz.
2) Ezért mondják: „Hosszú, mint a szentiváni ének.”
R. K. 1584
FELELŐS KIADÓ’ BARCZY GUSZTÁV ZENE MŰNYOMDA BUDAPEST, Vl„EÖTVÖS U. 40