“A magyar nép hangszerei” [Folk Music Instruments of the Hungarians], Ethnographia, XXII/5 (October 1911), 305–310; XXIII/2 (March 1912), 110–114.
Collected edition: BÖI, 818–826; Essays, 244–263; BBI/3, 65–75.
Source: Arcanum, ZTI
Part 1
Part 2
XXII. évfolyam. 5. füzet, (Új folyam VII.) 1911
ETHNOGRAPHIA
A MAGYAR NÉPRAJZI TÁRSASÁG ÉRTESÍTŐJE.
SZERKESZTI
Dr. SEBESTYÉN GYULA.
NÉPKÖLTÉSZET ÉS NÉPZENE.
A magyar nép hangszerei.
I. A kanásztülök.
Hontmegye egyik tisztviselője áldozatkészségével lehetővé tette; hogy az Ipolyság környékéről való magyar , és össze- gyüjthessem.
A kanásztülök tulajdonképen egy szarvból készült, nem csavart, tehát nagyon rövid és ennélfogva nagyon magashangú, természetes trombita. A rendes réztrombitánál
egy oktávval is magasabb : alaphangja
Ethnographia. XXII.
20
körül van, sőt némelyiknél
körül. Az előbbiek rendesen széles fémkarika-félével vannak megtoldva,
hogy hosszabbak legyenek. A tülköknek magas hangzása miatt lehetséges rajtuk az alaphangot is megfujni. Viszont ugyancsak ez az oka annak, hogy a természetes skálának három, legfeljebb négy hangját kapjuk meg belőlük. Tehát mindössze
ez volna a hangskálája; de az alaphang sohasem tiszta:
nagy szekunddal, sőt kis terczczel is mélyebb (legtöbbnyire a kettő között).
A tülökjelek tempója természetesen — akárcsak a népdaloké — nem állandó ; a J/60 és J/120 közt ingadozik — sem rubato, sem pontos tánczlépés ; sokszor inkább a parlando előadásmódhoz közeledik. Úgynevezett zenei formájuk nincs ; alakjuk sem állandó — inkább afféle improvizácziók, vagyis nehány motívumnak teljesen szabad, rögtönzött keverése.
Meg kell még jegyeznem, hogy mint minden ajaksípon, itt is nagyon nagy a különféle magasságú hangok erőssége közti különbség (minél magasabb, annál erősebb), amit a példák olvasásánál figyelembe kell venni.
2
1
Moderato *
Moderato
Poco allegro 7
A *-gal megjelölt hang valószínűleg valami szerkezetben hibának az eredménye.
5
Ezek a tülökjelek a praktikus életben, (mikor összegyűjtik a csordát) sokkal rövidebbek ; a fonográf előtt mintegy pompázni akartak a jelek kinyujtásával, a mi természetesen semmit sem változtatott karakterükön.
Úgylátszik, hogy a motívumok legnagyobb része hangutánzó, vagyis azt a nehány szótagot akarja utánozni, a mellyel falun malaczot, baromfit stb. akarnak hívogatni. Erre az összefüggésre vall a következő inczidens is : Az egyik kanász elfujt már egy tülökjelet, mire én még egyet, másfajtát kértem tőle. Erre odaszól
a társa: talán ezt,:
I – lon – ka, Vi – o – la, Ma – ris – ka 1
s a másik
elkezdi az 5. sz.-t fújni, a melyben csakugyan ugyanez a motívum van meg. Más oldalról világítja meg ezt a kérdést a Slovenské Spevy II. köt.-nek 142b számú
pásztornótája
Kde sú kra-vy mo – je ? Čer-nu-ša, Be- lu-ša,
(Hol vannak teheneim ?) (tehénnevek)
Stra-ku-sa, Ro-hu-sa, Kde sú kra-vy mo – je?
Ennek a melódiának 4. és 5. üteme egy pásztorkészség, valószínűleg a havasi kürt hangját akarja utánozni. Analóg példákat találtam a Bihar hegység környékén gyűjtött havasi kürtjelek közt. 1
1 Tehénnevek.
Egynémelyike az itt közölt motívumoknak határozott utánzása az ilyenfajta hívogató szózatnak :
ne, ne, ne, ne ne, ne, ne, ne pi – pis-ke, pi – pis-ke stb.
Kár, hogy az ipolysági kanászok erre vonatkozó bővebb felvilágosítást nem adhattak.
Most azt kellene nyomozni, milyen más magyar vidékeken van még hasonló czifrább tülkölés, vajjon ott is hasonló motívumokkal, stb.
Bartók Béla.
XXIII. évfolyam. 2. füzet, (Új folyam VIII.) 1912,
ETHNOGRAPHIA
A MAGYAR NÉPRAJZI TÁRSASÁG ÉRTESÍTŐJE.
SZERKESZTI
Dr. SEBESTYÉN GYULA..
110 BARTÓK BÉLA
A magyar nép hangszerei.
II. A duda.
A duda alakja eléggé ismert. Hangja az oboéhoz, három nyelvsípjának szerkezete a klarinéthoz hasonló. A legmélyebbnek hangja a nagy A körüli magasságban van. A középső síp alaphangja ennek az oktáv-quintje (egyszer vonalzott e) a harmadiké ennek a második oktávája (egyszer vonalzott a). A legmélyebb síp
mindig egy és ugyanazon a hangon szól, a középsőn az m y——sőt némely
dudán a hang is képezhető. A harmadik síp rendesen ezt a skálát adja :
a mely sohasem matematikai pontosságú.
Némely dudán egy külön erre a czélra való sípnyilás segítségével mélyíthetjük a skála terczét.
A középső síp kettő, esetleg három hangja vagy rendszer nélkül váltakozik, vagy — az ügyesebb dudásoknál — a melódia formájához alkalmazkodik. Pl.
ilyen meneteknél:
A közölt példákban a középső síp váltakozó hangjai csak ebben az utóbbi esetben vannak bejegyezve. ,
Sajátságosak a duda harmadik sípjának staccato hangjai, melyek akkor keletkeznek, ha valamennyi nyílását hirtelen befogjuk, pl. :
a mi így hangzik :
Valószínű, hogy a duda nemrég még egész Magyarországon nagy szerepet játszott (mint még régebben egész Európában). Most már valószínűleg csak a magyarságnak Komáromtól Egerig terjedő határhelységeiben és Szentes tájékán van meg. Két helyről közlünk dudaszót : Nagymegyerről (Csallóköz) és Ipolyságról.
1.
Dudakipróbálás (improvizált peludium).
F. gy. : 140b Nagymegyer (Csallóköz) 1910.
Rubato.
: I. A kanásztülök. (Ethnogr. 1911. évi foly. 305. 1.)
vagy terczelésnél :
b) Moderalo.
2.
F. gy. : 143a 160, p. s. Nagymegyer (Csallóköz) 1910.
a)
F. gy. : 195b Allegretto.
3a
Ipolyság vidéke.
3 b
F. gy. : 196a, 200a (más utójátékkal). Ipolyság vidéke.
4.
F. gy. : 195a Ipolyság vidéke.
Allegretto.
(Egy el nem énekelt szöveges dallam, utójátékkal.)
b) (Bevezetés.) — Poco sostenuto.
A közölt 1. számú példa afféle szabad fantázia, mely a tulajdonképem dudálást megelőzi. A 2. számú a dallam eldudálása után egy köz- avagy utójáték- szerű, kissé élénkebb részletet hoz, melyet Nagymegyeren „aprájá”-nak neveznek. Ipolyság vidékén szintén ismernek ilyenfajta utójátékot (lásd 4. és 5. számú példákat) ; de ott nincs elnevezése.
Érdemes ezekkel a közjátékokkal bővebben foglalkozni, mert ezek némi világosságot vetnek a magyar népnek előbb czigánykézbe került, majd végleg kiveszett abszolút (vagyis szövegnélküli) tánczzenéjére.
Ebből a három példából és gyűjteményem itt nem közölt egyéb adalékaiból az látható, hogy ezek a közjátékok legtöbbnyire olyan egyszerű melódikájú ütem- Ethnographia. XXIII. 8
Magyar duda.
F. gy. : 1996 Ipolyság vidéke.
a)
párokból állnak, melyekben az egyik ütem a domináns hangzat, a másik a tonika hangzat körében mozog. Ezek a taktuspárok folytonosan ismétlődnek többé-kevésbbé variálva.
Hasonló dolgot észleltem Köröstárkányon (Biharmegyei magyar sziget). Ott a falu magyar (nem czigány !) hegedűse az egyes (szöveges) nóták közé ilyen közjátékot ékelt : .
Nagymegyeren érdeklődtem, hogy lehet-e az „apráját“ énekelni is. Mire a kővetkező két motívumot énekelték el :
(G-dur :
A mint a szövegükből is látszik, ezek afféle tánczszók (Kalotaszegen csujo- gatásnak nevezik, a román „chiuiesc“ hatása alatt), a milyeneket tánczközben szoktak rendesen melódia nélkül, de azért erős ritmusban kurjongatni. Ezeknek szövegét Kriza János kezdte összegyűjteni és közzétenni (Vadrózsák, H. kiad. I.
köt. 431. 1.).
Ugylátszik tehát, hogy ez a Nagymegyeren aprázásnak is nevezett közjáték maradványa egy régi magyar gyorsabb menetű „aprózó“ tánczzenének, a melyhez a tánczolók tánczszókat kurjongattak. .
Azt persze még nem dönthetjük el, vajjon ez az aprózó tánczzene valaha önálló zárt formájú zenei termék volt-e, vagy pedig mindig csak ilyen egy-egy szöveges nóta elmuzsikálása után következő gyorsabb menetű függelék, vagy közzene.
Összehasonlítás kedvéért megjegyezzük, hogy Biharmegye déli részének oláhjai kétféle tánczuk közül a lassabbat porga românească-nak (román polkának), a gyorsabbat pedig mărunţel-nek. (aprózónak) nevezik. És éppen ez az utóbbi az, a mihez az oláhok Biharmegyében hangszerhez alkalmazkodó melódiára, Erdélyben sok helyen csak egymagasságú hangon, feszes ritmussal (descântece vagy chiuituri) táncz közben nyolcz szótagnyi rigmusokat mondanak.
Bartók Béla.