„Bartók Béla és Kodály Zoltán előterjesztése a véleményes jelentésekre”, A Kisfaludy-Társaság Évlapja, Új folyam XLVIII, 1913–1914. Budapest: Franklin Társulat, 1914, 381–382.
Gyűjteményes kiadás: Kodály/Visszatekintés/3, 694–695.
Forrás: Arcanum
- Bartók Béla és Kodály Zoltán előterjesztése a véleményes jelentésekre.
Tisztelt Társaság !
Dr. Sebestyén Gyula úr népdalgyüjteményünk tervezetéről szóló két szakvéleményt juttatott hozzánk, s azokra a T. Társaság nevében válaszunkat kérte.
Méltóságos Ponori Thewrewk Emil tanár úr tervezetünket helyesli. Mondhatjuk, igaz örömünkre szolgál, hogy munkálkodásunk ily kiváló szakember tetszését megnyerte. Bírálatának Bartalust védelmező részére sietünk kijelenteni, hogy Bartalus érdemeit kétségbevonni nem volt szándékunk ; azokat mi, a kik ugyancsak ismerjük a gyűjtés fárasztó munkáját, eléggé tudjuk méltányolni. De ezúttal nem lehetett feladatunk Bartalus érdemeinek méltatása ; inkább csak néhány hiányra akartunk rámutatni és fájlaltuk, hogy bár megvolt benne a rátermettség, nem folytatta a gyűjtést, veszni hagyott — ma már menthetetlen — kincseket.
Nagyméltóságú gróf Zichy Géza úr véleményének nagyobb része a népdal harmonizálásáról (zongorakiséretéről) szól. A tervezet azonban egy szóval sem említi, hogy a dalokat zongorakisérettel akarjuk kiadni. Mi a népdaloknak dallamát akarjuk közölni, lehető legpontosabban kótaírásba foglalva, de sem hozzátenni, sem elvenni belőle egy jótányit is eszünk ágában sincs ! Hü képét akarjuk adni a magyar dallamkincsnek, igazi és hamisítatlan mivoltában ; nem feldolgozva, hanem szabad használatára az egész világ művészeinek.
Ekkora tömeg dallamot zongorakisérettel közrebocsátani : felette kétséges értékű vállalkozás volna. Egyrészt a tervezett 6—7 kötet anyaga így csak 60—70 kötetbe férne el ; ekkor, és csak ekkor lehetne beszélni rendkívüli és hozzátehetjük : hiábavaló anyagi áldozatról. De másrészt művészeti akadályai is vannak egy ilyen kiadványnak. Mert a dallamok jó része nem is tűri a zongorakiséretet ; vagy azért, mert zenei tartalma nem elég súlyos (s ilyen éppen a folklorisztikai szempontból legbecsesebb, mert legősibb, legprimitívebb dallamok közt igen sok van) vagy azért, mert zenei jellege annyira egyszólamú, hogy stylusa elleni hiba volna kiséretet erőszakolni rá. Hiszen végre minden dallam alá lehetne egypár kisérő accordot rakni, de a hol nincs meg rá a művészi szükségesség, torzszülött az eredmény. Ez az oka, hogy minden nemzet népdalainak aránylag csekély részét adta ki zenei földolgozásban. Még a legnagyobb efféle gyűjtemények sem terjednek néhány száz dalnál többre. Már Kuhač Xav. Ferencz az ő délszláv gyűjteményének mintegy 1600 dallamát látta el primitív zenekiséret-
tel ; de ezzel nem is emelte gyűjteménye értékét, csak megnehezítette a kezelését. Nálunk pedig nem egy-kettő, hanem öt-hatezer, s talán több dallamról van szó.
Őnagyméltóságának egy másik aggodalma ez : «A külföld művelt zenevilága igen keményen elitélné, ha, a hirdetett népdal helyett, modern hangzású műdalokat kapna, melyeknek hasznát — feldolgozás czéljából — nem is vehetné».
Erre nézve bátorkodunk utalni gyűjtésünk eddig megjelent darabjaira, melyek néhány kiadványunkon kívül (Bartók—Kodály : «20 népdal énekhangra és zongorára». Budapest, 1906. — Bartók: «A gyermekeknek». 42 népdal zongorára) az Ethnographia utolsó 9 évfolyamában jelentek meg. Ezekből, úgy hiszszük, elég határozottsággal kitetszik, hogy mit tartunk népdalnak és népiesnek.
Ha elegendő számú olyan műdalt találunk, a melyeken a nép átformáló, alkotó munkája van akkora, hogy megérdemli a figyelmet és a tanulmányozást, akkor ezeket, mint félnépi termékeket, szintén közlendőknek tartjuk, de külön függelékben, nem a többi közé keverve.
A versszövegek fordítására nem gondolunk a következő okokból :
Dallamra énekelhető fordítást oly nehéz, sokszor — a dallam rhythmusának megváltoztatása nélkül – tisztára lehetetlen készíteni, hogy erről eleve lemondtunk. Dallamra nem énekelhető verses fordításnak pedig nincs igazi czélja. A szövegek költői becse sem egyforma, nem mindegyik alkalmas műfordításra. Egy kisebb, válogatott kiadást még inkább lehetne műfordítással ellátni.
Kivonatos prózafordítás talán nem volna szükségtelen, különösen a hosszabb, epikus daloknál ; mindenesetre elég volna a franczia. Megjegyzendő, hogy ez is jelentékenyen növelné a mű terjedelmét, úgy, hogy nélkülözhetőnek tartjuk.
Okvetetlenül lefordítandónak csak a zenére, az előadásmódra, a zene és szöveg viszonyára vonatkozó jegyzeteket és magyarázatokat tartjuk, még pedig németre és francziára, a kiadó által külföldön terjesztendő ismertetés eredményéhez képest, esetleg angolra.
Ezeket bátorkodunk a T. Társaságnak előterjeszteni. Köszönetét mondunk a két kiváló szakértőnek, hogy nagybecsű megjegyzéseikkel alkalmat adtak a tervezet néhány pontjának szabatosabb kifejtésére.
Bartók Béla.
Kodály Zoltán.