Magyar népdalok (1938)

Bartók Béla–Kodály Zoltán: Magyar népdalok énekhangra zongorakísérettel. Második, átnézett kiadás. Budapest, [1938], Rózsavölgyi és Társa R.K. 1584, 2., 24–25.

Gyűjteményes kiadás: Kodály/Visszatekintés/1, 9–10; Kodály/Writings, 9–10.

További kiadások: Magyar népdalok; Magyar népdalok (1933)

Forrás: BBA

Teljes dokumentum

Énekhangra zongorakisérettel
KÖZLIK
Bartók Béla ( l-lO sz.
és
Kodály Zoltán . (11-20 sz.)
Második, átnézett Kiadás
RÓZSAVÖLGYI ÉS TÁRSA
ZENEMŰKIADÓK KIADÁSA BUDAPEST. I V., S Z E R V I TA-TÉR 5.
ZENEMŰNYOMDA BUDAPEST. VI., EÖTVÖS U. 40.

Népdalok kiadásának kétféle a célja, kétféle a módja. Egyik cél, hogy minden, a néptől került dal együtt legyen, itt a teljesség nézőpontja uralkodik, a dalok kisebb vagy nagyobb értéke nem határoz, Aféle „népdalok nagy szótára” az ilyen. Legjobb, ha szótárszerű az elrendezése is, mint például az Ilmari Krohn szerkesztésében megjelenő’ finn népdal- gyűjteményé. (Suomen Kansan Sävelmiä. 1906-ig négy füzet.) A dalok egy szólamra, hitelesen, gondosan leírva, valamennyi változat föltüntetésével jutnak nyilvánosságra. Csak ilyen gyűjtemény lehet alapja mindennemű, a népdalra vonatkozó vizsgálódásnak.
A másik cél, hogy a nagy közönség megismerje és megkedvelje a népdalt. Erre nem alkalmas a „nagy szótár”, mert remek és gyenge vegyesen van benne. Válogatni kell a javából és valamilyen zenei földolgozással közelebb vinni a közönség ízléséhez. Kell rá a ruha, ha már behozzuk a mezőről a városba. De a városi öltözetben félszeg, szorongó. Úgy kell rá szabni a köntöst, hogy cl ne akaszsza a lélekzetét. Akár énekkarra, akár zongorára dolgozzuk, a kíséret mindig csak az elvesztett mezőt és falut igyekezze pótolni. A dallamok hitelességében pedig a népszerű kiadás se maradjon el a teljes mögött.
Természetes, hogy az elsőféle kiadás csak akkor válik lehetővé, mikor az anyag gyűjtése be van fejezve. Nálunk, ahol ez a munka alig hogy meg van kezdve, még jó ideig nem is gondolhatunk rá. A javát kiválogatni azonban már a gyűjtés kezdetétől fogva lehet. Ez a kiadás ilyen válogatott dalokból készült a nagy közönség számára; azzal pedig, hogy jövedelmét tisztán gyűjtésre fordítjuk, szolgálja az első célt is.
A 20 dal egy része a magyar folklore régi buzgó munkásának, Vikár Bélának fölvételeiből való — neki a dalok szives átengedéséért itt mondunk köszönetet — más része a magunk nem régen kezdett gyűjtéséből. A hazai viszonyokra való tekintetből tettük, hogy a dallam a kíséretben is megvan. A következő füzetekben (a gyűjtés eredményétől függ, mikor jelenhetnek meg) nem ragaszkodunk ehez mindig. Hiszen dalolni valót adunk, nem zongorázni valót.
Találnának bár népünk lelkének ezek a sokszor őseredeti megnyilatkozásai fele annyi szeretetre, mint amennyit érdemelnek. Eltart még soká, míg elfoglalják az őket megillető helyet házi és nyilvános zeneéletünkben. A magyar társadalom túlnyomó része még nem elég magyar, már nem elég naiv és még nem elég művelt arra, hogy ezek a dalok közelebb férkőzzenek a szivéhez. A magyar népdal a hangversenyteremben! különösen hangzik ma még. Hogy egysorba kerüljön a világdalirodalom remekeivel és a — külföldi népdallal. De megjön az ideje ennek is. Mikor majd lesz magyar házi muzsika és a magyar család zenélése nem éri be a legalacsonyabbrendű külföldi kupléval, belföldi népdalgyári portékával. Mikor majd lesz magyar énekes. Mikor nemcsak a ritkaságok néhány kedvelője tudja majd, hogy másféle „magyar népdal” is van a világon, mint a „Ritka buza” és az „Ityóka-pityóka.”
Budapest, 1906. december.
Bartók Béla Kodály Zoltán

25
Jegyzetek.
Vikár B. fonográf-fölvételeiből vettük át a 8., 12., 14., 19., 20. sz. dalokat. A 8. sz. Eger vidékéről, a 12. Pográny-ból, a 14. és 19. Somogy- Szobbról, a 20. Jutáról való. (A bárom utóbbi megj. a Kisf. Társas. Népk. gy. VI-k.-ben is.) Egyet- kettőt (14, 19) még régebben magunk irtunk le a hengerekről, a többit Kereszty I. leírásában közöljük: a fonogr.-gyűjtemény a Nemz. Múzeum néprajzi osztályának költözködése miatt ezidőszerint hozzáférhetetlen.
A többi dalt a nép szájáról írtuk le. Bartók Béla gyűjtéséből való: 1., 10. Békés-Gyula, Benedek- puszta, 2. Szeged, 3. Doboz, Békés m., 4. Tura (Haraszt puszta), Pest m., 5. a) Békés-Gyula (Benke- major), 5. Vésztő (Kertmeg puszta), Békés m., 6. Tura (Haraszt puszta), 7. Kibéd, Maros-Torda m., 9. Szentes. Az 1., 2., 3. a), 3. b), 4. a) és számról fonográf-fölvétel is készült a.Nemz. Muzeum néprajzi osztálya számára. Kodály Zoltán gyűjtéséből valók: 11. Ghymes, Nyitra m., 13. Zsigárd, Pozsony m., 15. és 18. Felső-Szeli, Pozsony m, 16. Gerencsér, Nyitra m., 17. Takácsháza puszta, Nógrád m., és Zabar, Gömör m.
előadása szabad, bár a néptől olyan túlzott rubato-t, mint a cigányé, vajmi ritkán hallani, ahol akad, a cigánytól tanulhatták. Különben nem kell azt hinni, hogy minden dalnak megvan a maga állandó, törvényszerű tempója: a nép sokszor igen eltérő gyorsasággal énekli ugyanazt a dalt Az előadó dolga eltalálni azt a tempót, amelyikben a dal legjobban hat
Dinamikát a nép nem ismer. Különböző alkalma és kedve szerint halkabb vagy hangosabb az éneke, .de nincs benne más árnyalás, mint a hangnak a föl- és leszállással önkéntelenül váltakozó ereje. A művészi előadás nem lehet el dinamikai színezés nélkül, de éppen a népdalban nagyon takarékosan kell bánni vele. Általában nem gondoljuk, hogy a népdal előadásának egyedül helyes módja a nép előadásának szigorú utánzása. Akkor például a 11. számú dalt úgy kellene nyújtani és cifrázni, mint az öregasszonyok a templomi éneket Szokták. Éppen nem lehetetlenség, hogy igazi magyar énekesművész olyan szépségeit tárja föl a népdalnak, amelyek a nép dalolásában rejtve maradnak.
A dalok előadásában nem fog tévedni, aki a nép dalolása módját ismeri. Még olyan sem tesz nagyobb hibát, aki jól beszél magyarul. Ez már fele a jó dalolásnak; mert a szöveg a dalok nagyobb részében döntő hatással van az előadásra, a zene ritmusa, jelekkel ki nem fejezhető finom módon simul hozzá. Ritkán esik nyújtható szótagra olyan rövid vagy nem nyújthatóra olyan hosszú kóta, hogy a nyelv engedni kénytelen a zenének. De hisz nem azért ének az ének, hogy minden szó úgy hangozzék benne, mint a közönséges beszédben. Némi eltérés a közönséges ejtéstől még nem ritmikai hiba, a nép nem énekel olyat, ami bántaná nyelvritmus érzékét. Ritmikai hiba ott terem meg, ahol idegen zenei frazeológia kapcsolódik a szöveghez. E részben tanulságosan figyelhetjük meg, hogyan torsit el a nép sok közé került németes dallamot, hogy a szöveghez alkalmasabbá tegye.
Az előadás zenei részében fökép arra kell ügyelni: táncnótával van-e dolgunk, vagy hallgatóval. A táncnóta egyenletes tempóban megy, bár enged belőle, ha nem táncolnak hozzá. A hallgató
R. K.
Megjegyzések az egyes dalokhoz.

  1. Fehér Lászlóról szóló ismert balladának két ujabban felfedezett dallama. A szöveg folytatását lásd Bartalus “Magyar népdalok” VI. köt. 1. sz. Az első dal 5 és 6. taktusát a II. és III. strófában Így kell ritmizálni:
    Fogd be ko-csis a lo – va-kat
    Mit hoz-tá’ te Fe – hér An-na
    11, 12. A pogánykori tűz- és’ szerelemünnep szertartásos énekeiből maradt ránk ez a két ősrégi ének. A szentivánnapi tűzgyújtás szokásával együtt mai napig megéltek néhány árpádkori magyar faluban. Nem szólhatunk itt bővebben a szokásról, az érdeklődő mindent megtalál Vikár B. erről szóló tanulmányában (“Magyar Nyelvőr” 80. kötete), amit ma tudhatunk róla. A “Virágok vetélkedésé”- nek eddig ismeretlen dallamát (11) igazán az utolsó órában sikerült fölfedezni. Már csak néhány ghymesi 1584

    26
    öregasszony tudja.1) A szövege annyira megromlott, hogy az 1., 5., 6., 7. strófán némi igazítást kellett végeznünk. Az eredeti így hangzik:
  2. Vetekedik vélem háromféle virág.
    Világom stb.
  3. Ne vetekedj vélem te búza szép virág,
    Mert bizon tevéled széles ez világ él.
  4. Ne vetekedj • vélem te szőlő szép virág,
    Mert bizon tevéled szent misét szolgálnak.
  5. Ne vetekedj vélem, te rózsa szép virág,
    Mert bizon tevéled lányok dicsekednek.
    Az 1. és 7. strófa helyreállítását Vikár B.- tól vettük át. — A dalt vontatva és cifrázva, templomi ének módjára éneklik. . — 12. a házasító ének. Ebbe foglalták minden, falubeli szerelmespár nevét, addig ismételték, mig volt kit említeni; a leány a maga és a kedvese nevénél átugrotta a tüzet 2>A fonográf-fölvételt összevetettük Atovich F.-ével, (Ethnographia XII) és több saját feljegyzéssel. A 7—8. ütemet így is hallani:
    Dalolják erre a melódiára ezt a szöveget is:
  6. Szentiváni tiszta búza Kihajlott a gyalogúira
    Selyem sár stb.
  7. Aki az tat learatja,
    Az isten is megáldhatja Selyem sár stb.
    Hogy ráférjen, az első ütemet is megbővítik, úgy mint az eredeti szöveg 3. és 4. strófájában a harmadikat.
  8. Az utolsó strófában ismétlődik a dallam 2. része.
  9. „Ma éjjel sem aluszom” egy szegedvidéki változatból került a szeli „Gyógyítsa meg a gyomrom” helyébe, lo-vam, kocsmá-ros ud-v arába, si-rat olyan esetek, mikor a dallam ritmusa, nem enged a szövegnek. Ellenben há-tá-ra esetében a nyelv győzött.
  10. Egy változata Bartalus gyűjteményében is megvan. II. kötet, 10. sz.
  11. és 18. A daliam ritmusa a 2. strófában a jelzés szerint változik, alkalmazkodni kell hozzá a kíséretnek is.
    Utóirat 1938-ban.
    A cifrázatról 1906-ban vallott nézetünket volt időnk megváltoztatni: harminckét esztendőbe telt, míg e füzet ezerötszáz példánya elfogyott. Jóval előbb rájöttünk, hogy az ornamentika a nép dalolásának szerves tartozéka, s csakúgy nem hagyható el, mint akár Couperin műveiből. Azóta megjelent kiadványainkban igyekeztünk mennél hivebben feltüntetni. Most e füzetben is pótoltuk, ahol lehetett.
    1) Azóta előkerültek erdélyi változatai is. L.: Erdélyi magyarság. Népdalok, Budapest, Rózsavölgyi és Társa. 36., 45. sz.
    2) Ezért mondják: „Hosszú, mint a szentiváni ének.”
    R. K. 1584
    FELELŐS KIADÓ’ BARCZY GUSZTÁV ZENE MŰNYOMDA BUDAPEST, Vl„EÖTVÖS U. 40