Halk müziği Hakkinda

Halk müziği Hakkɪnda. Bela Bartok’un 3 konferansɪ [A népzenéről. Bartók Béla három előadása]. Ankara Halkevi Neşriyatɪ Büyük Boy No. 8. Ankara: Receb Ulusoğlu, 1936.

Magyar kiadása: „A népzene. Bartók Béla három törökországi előadása”, Új Zenei Szemle, V/7–8 (1954. július–augusztus), 1–4., V/9 (1954. szeptember), 1–6. (Rásonyi László magyar fordítása)

Gyűjteményes kiadás: 1. előadás: BÖI, 841–843. (részletek); BBI/4, 116–129.; 2. előadás: BÖI, 899–906.; BBI/1, 148–157.; 3. előadás: BÖI, 856–858. (részletek); BBI/4, 294–301.

Lásd még: Neue Ergebnisse der Volksliedforschung in Ungarn (az 1. előadás korábbi, rövidebb változata); Volksmusik und ihre Bedeutung für die neuzeitliche Komposition (a 2. előadás korábbi, hosszabb változata); Miért és hogyan gyűjtsünk népzenét? (a 3. előadás korábbi, hosszabb változata)

Forrás: BBA, MZA

Eredeti kiadás:

Teljes dokumentum

Magyar kiadás, 1. rész:

Teljes dokumentum

Magyar kiadás, 2–3. rész:

Teljes dokumentum


A NÉPZENE
Bartók Béla három törökországi előadása1 I. Előadás.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim !.
Az Ankarai Népház vezetősége abban a megtiszteltetésben részesített, hogy a népzenéről és az ezzel kapcsolatos problémákról tartandó néhány előadás céljából Törökországba meghívott. Ezt a meghívást nagy örömmel fogadtam, mert azt S reményt táplálom,.’ hogy ezen a módon először is-a török és a magyar nép kulturális közeledését erősítem, másodszor pedig, hogy a népzenekutatás terén a két nép együttműködése számára nyitok utat. Ez az együttműködés nem pusztán a két nép számára fontos, hanem ugyanakkor nemzetközi szempontból is. nagyfontosságú. Mind a török, mind a magyar népzenét alkotó anyag a jelek szerint ugyanis oly sok közös sajátsággal bír, hogy a rájuk vonatkozó problémák megoldása csupán közös munka eredményeként lehetséges. Ennek kapcsán forró köszönetemet fejezem ki a Népház vezetőségének azért, hogy alkalmat adott nekem arra, hogy e mindnyájunkat érdeklő kérdésről Önökkel beszélgethessek.
Mai első előadásomban a magyar népzenekutatók eddigi munkájáról és a magyar népzenei anyagot illető legfontosabb eredményeinkről adok tájékoztatást.
Már ázok is, akik csak. egy keveset foglalkoztak a népzenével, tudják, hogy a kis országok és közülük is különösen a politikailag többé-kevésbbé elnyomás alatt élők nagy buzgalommal • fognak hozzá népdalaik gyűjtéséhez. Ily módon ezek az országok, ezek a népek a népdalaikban rejlő kincseknek megőrzésével a nemzeti érzés megerősítésére, s így bizonyos mértékig az elnyomással szemben önállóságuk helyreállítására törekednek. Azoknak az erőfeszítéseknek az eredményeit, amelyeket az egyes nemzetek ezen a téren tettek, megtalálhatjuk például a lengyeleknél, cseheknél, szlovákoknál, később a ruténeknél, finneknél — tudományos szempontból mintaszerűen értékes kiváló gyűjteményeikben — s legújabban a bolgároknál.
Most Magyarországon, is tesznek hasonló erőfeszítéseket. Sajnos, múlt századi gyűjtőink megelégedtek azzal, hogy-a legtöbb népdalnak csak a szövegét jegyezték le. Ez a módszer!!?- természetesen -s teljesen elhibázott, a dallam és a szöveg elválaszthatatlan egységet alkot, ezeknek a népművészeti emlékeknek az említett módon való gyűjtése tehát egyértelmű megcsonkításukkal. Szerencsére, még mielőtt késő lett volna, a század elején néhány gyűjtő nagy buzgalommal hozzáfogott a népdalok gyűjtéséhez és kutatásához. <5k már-mind a szöveget, mind a dallamot lerögzítették és munkájukban korunk vívmányait is alkalmazták, mint amilyen a fonográf és metronom. A magyarországi népzenekutatás’ a más országokban folyó hasonló irányú tevékenységtől két pontban különbözik :
i: A zeneszerzők a gyűjtés nehéz munkáját, teljes tudományos felkészültséggel maguk végezték el 2. A népdal iránti érdeklődés nem korlátozódott csupán a magyar népdalokra, hanem, ugyanakkor-a szomszéd népek dalaira is kiterjedt.
Kár, hogy a háború és a háború után bekövetkezett zavaros helyzet ennek a munkának .a folytatását lehetetlenné tette, úgy, hogy jelenleg csupán az 1906-tól 1918-ig, vagyis valójában csak 12 évig tartó gyűjtési időszakról lehet beszélni.
Ennek a tizenkét esztendőnek szemmellátható, kézzelfogható gyümölcse az a többezer népdal, mely felénél nagyobb részben magyar, többi része meg szlovák, rutén, román s amelyeknek a szövege is rögzítve van részben lejegyzés által, részben
1) Halk müzigi hakkinda. Béla Bartók’un (3) konferansi. Receb Ulusoglu Basimevi. 1936. — („A népzene.” Bartók Béla 3 előadása. Receb Ulusoglu nyomdája. 1936.) Az itt közölt szövegét ■dr. Rásonyi László egyetemi’ tanár fordította török nyelvről.

pedig fonográf segítségével. Ami pedig a legfontosabb, a kutatás során olyan felfedezések kerültek napfényre, amelyekről eddig még csak sejtelmünk’ sem volt.
Egyik legfigyelemreméltóbb felfedezés az . általánosságban »cigányzené«-nek nevezett muzsikara vonatkozik. Ezt á zenélési. modort mindenki ismeri. Ha sehol másutt nem is lenne hallható, a budapesti rádióállomás műsorában, ahol a cigány- zenekarok bőségesen szóhoz jutnak, mindig hallani lehet ezt a zenét. Liszt sMagyar rapszódiái, Brahms »Magyar táncai«, Sarasaié »Cigánydallamai« mind ebből az úgynevezett »cigányzené«-ből- merítették ihletüket. Az »úgynevezett« szót szándékosan használom és ragaszkodóm hozzá, mert ezt. a zenét helytelenül nevezték el »cigány- zené«-nek. A cigányokról és zenéjükről írott könyvében Liszt is hibát követett el„ mikor ezt a zenét cigányeredetűnek mondta. Ugyanis ma már megcáfolhatatlan tény, hogy azokat a dalokat, amelyeket a cigányzenekarok játszanak, többnyire a művelt •réteghez tartozó magyar zenekedvelők írták. Ezeket a műdalokat dilettáns magyar zenekedvelők éneklik, a cigányzenekarok pedig egyszerűen lejátsszák. Tudniillik, £ mint az köztudomású, a cigányprímás és az általa vezetett zenekar tagjai sohasem énekelnek. De még a magyar zenekedvelők is —■ föltéve, hogy egymás közötti társas összejövetelekről van szó — ezeket a műdalokat zongorán, hegedűn vagy cimbalmon, szóval – válami húros hangszeren játsszák. Ugyanakkor pedig a cigányzenekarok azok, akik ezt a zenét (amely népies műzene) pénzért játsszák, mivel pénz ellenében, hangszeren játszani hajdan, a magyar nemesi világban tisztességtelen dolognak számított. Annak ellenére, hogy a kor és a’ nézetek’ nagyon megváltoztak azóta, a magyar népies műzenének a művelésé ma is a cigányokra márad. Leghelyesebb, ha. ezt a zenélést cigányjátszta magyar népies műzenének«, vagy röviden »cigány- zenélésnek« nevezzük. • Általábanvéve, mivel Liszt• oMagyar “rapszódiái« és a. hozzá, hasonló művek által a magyar népies műzene az egész világon ismertté’vált, amikor xmagyar népzenédről beszélnek, ezen rendszerint ezt a helytelenül »cigányzené«-nek nevezett zenét értik. Az igazság az, hogy kutatásainkban a következő eredményre jutottunk : várt egy fajta népzenénk, amely erősen különbözik a népies műzenétől, s ezt a fajta zenét a falusiak, a parasztok művelik. Ez a parasztzene a másikat mind számbelileg, mind! esztétikailag sokszorosan felülmúlja.. Parasztzenénk legnagyobb részét ezer és ezer olyan dallam alkotja, amely kifejezésbelileg klasszikusan egyszerű és formailag a lehető legtökéletesebb. Ezek a dallamok sohasem hatnak túlfűtötteknek. Ha egy zenei gondolatnak a legegyszerűbb eszközökkél, a legszűkebb terjedelemben, a legtökéletesebb módon való kifejezésére akarunk példát felhozni, a magyár és hasonlóképpen a szlovák, rcmán és egyéb keleteurópai országok parasztzenéjéből vehetjük. Ezzel szemben a népies műdalok- és különösen • a cigányos előadásmód, bár kezdetben megigézik az embert,; meglehetősen hamar fülledt és ernyedtséget okozó romantikába fulladnak. Ilyen körülmények között művésziesség szempontjából a parasztdalok a népies műdaloknál sokkal értékesebbek nemcsak dallamukban, hanem szövegükben is. Kutatásainknak másik és még fontosabb eredménye a spepiális sajátságként ötfokú hangsort használó igen régi zenei stílusnak a felfedezése. Az idetartozó melódiák meglehetősen kiveszőiéiben vannak és ezeket csak a nagyon öreg emberek éneklik. Eljátszom Önöknek ezt á skálát. (Bemutatás.))
Ezután három melódiát mutatok be Önöknek gramofonon : mindhármat.Nyugat- Magyarországon gyűjtötték. A harmadik dalban, mely játékdal, áz eredeti moll- terc és.moll-szeptim dur-terc és dur-szeptimre változott át, ami Nyugat-Magyarország régi melódiáinak jellegzetessége. (Bemutatás.)
Akkortájt, mikor hozzáfogtunk a munkához, az a benyomás vált bennünk uralkodóvá, hogy ennek a pentaton stílusnak az eredete ázsiai, és az északi törökségre mutat. Ezt megerősítő bizonyítékunk azonban még nem volt. Ezek a bizonyítékok az utolsó tíz év folyamán, et- cseremisz melódiák alakjában bukkantak fel. A cseremiszek a Volga vidékén körülbelül azon helyek (szomszédságában laknak, ahol a magyarók a Duna—Tisza vidékére való költözésük előtt éltek. A cseremiszek, éppen úgy, mint a. magyarok, nyelvükben 1000—1500 éves északi-török hatást mutatnak, Kis idővel ezelőtt kiadásra került néhány száz.népdaluk : csodálkozva vettük észre,’ hogy mily sok példa van ezekben a melódiákban ’ ugyanarra az ötfokú hangsorra, ugyanarra az . ereszkedő dallam-szerkezetre, amelyek a mi régi” típusú dallámainknak a jellegzetességei; Két példát mutatok be Önöknek. Ezek egyike egy Erdélyben;
.) A török kiadvány hangjegypéldákat nem tartalmaz. gyűjtött magyar dallam, az ottani dallamkincsből származik. A másik egy cseremisz melódia. (A j két dallam bemutatása.) Olyan magyar dallamokon kívül, amelyek cseremisz dallamok változatai, olyan magyar dallamokat is találtunk, amelyek Kazán környékéről való északi-török dallamok változatai. Nemrég megkaptam Mahmud Ragib Kösemihal-nak ebben az évben kiadott, »A török népzene hangnemi sajátságainak kérdése« cimű könyvét és ott is találtam néhány ilyenfajta melódiát, összehasonlítás végett először egy erdélyi magyar dallamot, azután, pedig egy, a Kösemihal könyvéből vett török dallamot játszom el Önöknek. (Bemutatás.) Nyilvánvaló, hogy minden ilyenfajta dallam egyetlen’ közös forrásból származik, és úgylátszik, ez a forrás a központi régi északi-török zenei kultúra. Mármost, bár a nyelvtudományi osztályozás szerint, mind nekünk magyaroknak, mind a cseremiszeknek a nyelve finnugor eredetű, egészen, 1000 esztendővel’ ezelőttől kezdve zenénkben és nyelvünkben és minden bizonnyal a művelődés más síkjain is a török hatás olyan sokrétű volt, hogy — ha szabad magamat így kifejeznem — a törököknek csaknem- féltestvéreivé váltunk. Azt is fűzzük hozzá, hogy — mivel ez a törökösödés úgy jött létre, hogy ugyanakkor jelentős vérkeveredés is volt — azt kell hinnünk, hogy faji szempontból ma valamivel közelebb állunk a törökséghez, mint a finnugorsághoz. Az, hogy a magyarság több mint ezer éven át megőrizte.zenéje törökös elemeit, bámulatraméltó. Különösen azért, mert mi iooo év óta a teljesen más zenekultúrájú indogermán népek által körülvett kis szigetként élünk, — jóllehet a kunok és hozzájuk hasonló más, a törökséghez tartozó elemek is beköltöztek Magyarországra és hozzájárultak ennek a zenének a fennmaradásához. De mindezek mellett is lehetetlen el nem ámulni ősi zenénk életbenmaradásán. Megállapítottuk, hogy hazánkban egy más, teljesen új zenei stílus is létezik. Ez. az a zenei kifejezésmód, mely a fiatalabb nemzedéket meghódította. A dalok ritmusa kötött, a szerkezet szakaszokra oszlik, a forma szimmetrikus, az első. gondolat megismétlésével a dal a szonátaformához közeledik. A dur tonalitás mellett gyakran dór, mixolyd, aeol és frig hangnemek fordulnak elő. Mindennek ellenére is ezekben az újabb dalokban a régibb török pentatonia — már ami a dallamot illeti — szemmel- lathatóan továbbél. Az ilyenfajta .dalok csupán 60—70 évvel ezelőtt léptek fel, sőt közülük sok a huszadik században keletkezett. Ez azt jelenti, hogy nálunk sem a közlekedési eszközök fejlődése, sem a gramofon, sem a civilizáció egyéb velejárói az új népzenének a kifejlődését nem- akadályozhatták meg. Ezekben az új dalokban az imént említett egyházi hangnemek gyakori előfordulása vonja magára a figyelmet. Ezeket a dalokat közös munkánál, masírozás közben éneklik, tánckíséretül játsszák. E két alaprétegen kívül vannak ugyan kétségkívül egyéb melódiatípusok is, de ezeknek az ismertetésébe itt nem bocsátkozom. Csupán azt kell még mondanom, hogy ezekben idegen, nyugati, indogermán hatások mutatkoznak. Két példát mutatok be Önöknek erre is. (Bemutatás.) Most pedig visszatérek a cigányzene kérdésére. Miből tevődik össze az igazi cigányzene? ■ . A cigány indiai eredetű nomád nép, illetve az volt ;• ahogy nyelvük elárulja, Magyarországba-a XV. századból vándoroltak be. Idő múltán, helyesebben az utolsó száz év folyamán a nálunk élő vándorcigányokat letelepítették. Falvainkba. betelepültek, a falvak szélén kis kalyibákat építettek maguknak, s üstfoltozás, vályogvetés s más’ efféle kisipari mesterséget, folytattak. • Tévednek azok, akik azt hiszik, hogy minden magyar cigány hegedűvel jön a világra. Nem, ezeknek a falusi cigányoknak a legnagyobb része nem játszik hangszeren. Ha dalaikat cigánynyelven éneklik is, ezéknek a dallamai a faluban régtől fogva énekelt dallamok. így a magyar falusi cigányok dalaikat á magyar melódiákból, a romániai falusi cigányok meg a román melódiákból vették. Ha ezek között kivételesen akad is olyan dallam, mely nem.fűződik a lakóhelyhez, ezek teljesen színtelenek, és híjával vannak bármiféle jellegzetes ismertető jegynek. Ezek a dalok és a városi cigányzenekarok által játszott dalok között semmiféle kapcsolat nincs. Jóllehet a -cigányok mint zenészek a XVIII. századtól .kezdve játszanak szerepet, tulajdonképpen kevés közöttük a muzsikus. Statisztikusok számításai szerint a magyar cigányoknak csupán 6%-a zenész és ezek sem egységesek sem játékmodorban, sem az előadott dalok tekintetében. A távoleső -falvak cigányzenészei a más származású falusi zenészek előadásmódját veszik át és ugyanazokat a dalokat: a parasztdalokat játsszák. A kulturális központokhoz való közeledés mértékében a cigányzene stílusa is megváltozik, s végül a városokban annak a hírhedt trónbitorlásnak lehetünk tanúi, 1


amely a népies műdalok szabad modorú előadásával.»cigányzene« néven ismeretes” Nyilvánvaló és magától értetődő, hogy az’effajta zenélés jellegzetes vonásai nem a cigány eredetre, finnem arra a környezetre mutatnak, amelyben a cigányok tartózkodnak. • Ellenkező esetben a falusi cigányoknak és Városi testvéreik zeneművészetének ugyanannak kelléne lenni; A mi valóban szép parasztzenénket a művelt rétegek a legutóbbi időkig a cigányok által előadott selejtes zene kedvéért elhanyagolták. Hasonlóságot találok a mi állapotaink és a közelmúlt Törökországában uralkodó zenei helyzet között. Úgylátszik, hogy a minden jel szerint arab eredetű városi zene kedvéért az Önök művelt rétegei is elhanyagolják a parasztzenét. Ennek az eredménye .az, hogy külföldön ez a török-arab városi zene számított »törökzené«-nek és ez számít még ma is. Azonban az itten készült kiadványokból úgy látom, hogy — hála Istennek — megváltozott a helyzet; itt is kezd ébredezni az érdeklődés a parasztzene ‘ iránt. • • . –
Remélem, és kívánom, hogy az Önök ilyirányú fáradozásai éppen úgy, sőt még nagyobb mértékben lesznek hasznára az egyetemes zenekultúrának, mint a mi munkánk. Nálunk a népzenei kutatások egy, különösen a művészet szempontjából nagyon fontos dolgot tártak fel, s ez az, hogy hazánkban és á szomszéd Országokban is a parasztzene kutatásának előretörő eredményei, .a mai műzenének megteremtéséhez és ugrásszerű fejlődéséhez szilárd alapot biztosítottak.
•Nem akarom azt mondani, hogy ha ez az előretörés a -népzenekutatás terén nem lett volna, a modern magyar zeneművészet nem- jött volna, létre. Hiábavaló is lenne ‘ azon gondolkodni, hogy vajjon milyen jellegűvé lett volna műzenénk,’ha’nem terem-/ tette volna meg az alapot a parasztzene. De az bizonyos, hogy Magyarország magas- színvonalú zeneirodalma az általunk- felfedezett parasztzenével olyan, mértékben . összeforrott, hogy mai fejlettsége még csak elképzelhető sem lenne, ha nem létezne a parasztzene.
Zeneszerzőink maguk is foglalkoznak a parasztzene kutatásával, ezáltal még nágyobh lett ennek a zenének az irányító ereje alkotásaikra.’A muzsikusok kutatásaik közben — s e szavak alatt a falusi gyűjtőmunkát értem — a parasztzenéyel közvetlenül és mélyen jutottak érintkezésbe, s ennek a zenének lüktető élete a hosszabb ideig tartó falusi tartózkodás folytán teljes hatalmával megragadta őket.
Azért, hogy a mai magás színvonalú magyar műzene ismert és megbecsült jellegzetességeivel dicsekedhet, Kelet-Magyárország parasztzenéjének tartozik hálával.. Ez a sajátosság az, ami az idegenek figyelmét magára vonja.
Kérem, engedjék meg, hogy magyarázataim alapvető pontjait mégégyszer összefoglaljam. Láttuk, ‘hogy;
i. Magyarországon -egy a külföldön ‘is’ többé-kevésbbé ismert úgynevezett ♦cigányzene* létezik. Ezt teljesen hibásan nevezik »cigányzené«-nek, mert ez nem egyéb, mint magyar népies műzene,-másszóvál kifejezve, a városi cigányzenekarok által előadott, de nem általuk teremtett magyar zene. . •Ha van is a falun élő cigányoknak saját cigány népi zenéjük, ennek a városokban játszó cigányzenekarok műsorához semmi köze sincs.
2- Magyarországon a magyar népies műzenétől teljesen különálló és az utolsó tíz- év folyámán felfedezett és napfényre hozott, a, legrégibb időkben kétségkívül északi-török forrásból, eredő-, igazi magyar parasztzene él. Ez a parasztzene Magyarország jelenkori magasszínvonalú zeneirodalmának a kifejlődésében hatalmas mozgató erőként működött közre. .
(Folytatása következik.)
BARTÓK B ÉLA .
A NÉPZENE Bartók Béla három törökországi előadása II. ELŐADÁS*Hölgyeim és Uraim ! Ma arról a hatásról szeretnék önöknek beszélni, amelyet a népzene a müzenére az utolsó harminc évben tett. Mielőtt azonban ennek tárgyalásába bocsátkoznék, előbb egy fontos kérdésre kell választ adnom. A kérdés a következő : mi a helyes értelmezése a »népzene« fogalmának? Erre a kérdésre választ adni meglehetősen nehéz, mivel ennek a fogalomnak nem egészen ugyanaz a jelentése Nyugat- és Közép-Európában, mint Kelet-Euró- pában. A szemléletnek a különbözőségét — legalább is jelenleg — egyszerűen az idézi elő, hogy Nyugat- és Kelet-Európában a népzene kialakulása és gyakorlata más és más módon jött, létre. Ez a különbség viszont’ abból fakad, hogy Nyugat- Európában az életmódok közti különbözőség, s ezzel együtt a városiak és a falusiak közötti kulturális különbség kisebb, mint Kelet-Európában. Nálunk, Magyar- országon a városi népzene és a parasztzene közötti különbség tisztán látható; nálunk a városok és különösen a kisvárosok lakosainak zenéje a parasztok népzenéjétől teljesen különböző, sajátos jellegű. Ezzel ellentétben Nyugat-Európában a városi emberek és a falusiak zenéje egy tőről fakad. Ott a városi lakosoknak nincs külön zenéjük. Hadd fejtsem ezt ki részletesebben. Kelet-Európában a városi lakosok zenéjére azt mondhatjuk, hogy »városi népzene*. A másikat viszont, mivel ezt teljesen a parasztok művelik, *paraszt- zene« névvel illethetjük. Lássuk már mostan, mi a különbség a kétfajta zene között? A városi népzene nálunk annak ellenére, hogy valóban felmutat némely, zenénk egészére jellemző sajátságot, mégis, egymástól különböző »melódia-individuumok«-ból tevődik össze, melyeknek nincs meghatározható közös lélektani alapjuk. Ezért nem is beszélhetünk itten atipikus melódiákról, csupán egyéni dallamokról«. A parasztzenénél a helyzet teljesen más. Itt ténylegesen egységes zenei stílusok fejlődnek ki. A magyar falvak zenéjében felfedeztük az úgynevezett »régi« stílust, amely néhány száz melódiát ölel fel. Ezek a dallamok mind jelleg, mind szerkezet tekintetében teljesen azonosak. így ezek egy egységes parasztzene-stílust, avagy »paraszt- zene-réteget« alkotnak. Másfelől viszont találtunk egy, a régi stílusú daloktól teljesen különböző, de a csoporton belül azonos karakterű, többezer dalt tartalmazó újabb népdalstílust is. Ha külön-külön vizsgáljuk az azonos dallamcsaládhoz tartozó melódiákat, azt találjuk, hogy ezek egymáshoz annyira hasonlítanak, mintha ugyanazon dal variánsai lennének. Hogyan jönnek létre a fentemlített egységes népdalstílusok? Azok a nézetek, amelyeket ennek a magyarázatára eddig felhoztak, nem egyebek, mint föltevések. Csupán az lehetséges, annyi valószínű, hogy az őstermeléssel együttjáró életforma mindenütt hasonló és közös korlátainak eredményeképpen a parasztnak a természethez való hagyományos viszonya ennek a stílusnak a kifejlődésében hatékony tényezőként működött közre. Ekként ezek az egységes stílusok nagyjából úgy tekinthetők, mint a természeti erők közreműködésének az eredményei. Itt már nem melódia-individuumokról, hanem melódia-típusokról van szó. Ezek a különböző, de önmagukban egységes paraszti stílusokhoz tartozó melódiák a parasztzenének legfontosabb elemei. Ezek összességére a legszorosabb értelemben véve használ*

Második ankarai előadásához — az újonnan fogalmazott bevezető rész ntán — a következő három régebbi tanulmányát használta fel Bartók : * Mi a népzene ?«, > A parasztzene hatása az újabb műzenére < és > A népzene jelentőségéről«. Az átvett részek gondos szöveg! összehasonlítása azt mutatja, hogy a régebbi szövegezésen lépten-nyomon kisebb változtatásokat eszközölt Bartók. Ezért teljes egészében közöljük a II. előadást is. (Szerk.) hatjuk a »parasztzene« elnevezést. A parasztzene és a városi népzene közötti legnagyobb különbséget íme ez a jellegzetesség, a kialakult stílusoknak a létezése idézi elő. A nyugati népzenéből részben kiveszett már ez a megkülönböztető sajátság. A dilettáns és tanult zenészektől szármázó népies magyar műzenét a budapesti rádióállomás *cigányzene« gyűjtőcím alatti leadásaiból önök kétségkívül ismerik már. Ez a zene alapjában véve miből áll? Legnagyobbrészt az értelmiségi réteghez tartozó, ismert dilettáns dalszerzők által komponált melódiákból. Ezek a dalok — különösen a cigányok előadásában — bár kezdetben valóban magukkal ragadnak, idővel azonban romantikus terjengősségükkel egyre nyomasztóbban hatnak ránk. Az ősi parasztzene dallamai klasszikusan világosak, egyszerűek, tárgyilagosak, ami már eleve kizárja azt, hogy fárasztóan hassanak. Véleményem szerint ezek- a dallamok a legmagasabb művészi tökéletesség megtestesítői, mert valósággal klasszikus példái annak, hogyan lehet egy zenei gondolatot a legszerényebb eszközökkel, a legérthetőbben és a legcsiszoltabb formában a legtökéletesebben kifejezni. Figyelemreméltó, hogy az északafrikai araboknál is nagy különbséget találtam a falusi és a városi zene között. Az oázisok falvainak zenéje teljesen eltér az arab városok kávéházainak zenéjétől.

Vajjon másutt is különbözik-e az alsóbb és a felsőbb rétegek zenéje, — tegyük fel — Kelet-Ázsiában? Erre ma még nem tudok feleletet adni. \Első előadásomban néhány magyar dallamot mutattam be önöknek. Most más nemzetek parasztzenéjéből hozok fel példákat. (Bemutatás.) A népzene régtől kezdve éreztette hatását a műzenében. Hogy ne kelljen túl- messzire és alig ismert korokig visszamennünk, elegendő lesz, ha az utolsó két-három évszázad eseményeire vetünk egy pillantást. Gondoljunk például arra a nagy szerepre, amelyet Bach műveiben a koráldallamok játszottak. A XVII. és XVIII. század ismert »Pastorale«-jai és »Musette«-jei tulajdonképpen nem mások, mint az egykorú, forgólanton (vielle), vagy dudán játszott népi muzsikának utánzatai. Hogy a bécsi klasszikusok mennyire átengedték magukat a népzenei hatásoknak, az köztudomású. Például Beethoven Pastorale-szimfóniájában az első tétel fő témája délszláv táncdallam. Mégis, a népdalok tudatos és tervszerű felhasználására csak a romantikusoknál került sor. Először Liszt rapszódiáiban és Chopin mazurkáiban találunk erre példát. Az utánuk következők, —- vegyük például Grieget, Smetanát, Dvorákot —, az úgynevezett nemzeti komponistákat« — még nagyobb mértékben használták fel alkotásaikban a népzenét. De abban a korban a városi népies műzenét és a parasztzenét egyáltalán nem különböztették meg. Ki-ki abból a forrásból merített inkább, amelyikhez köny- nyebben hozzáfért. Szinte mondanom sem kell, hogy abban az időben a városi népies műzenét sokkal jobban ismerték, mint a parasztzenét. Az etnográfia és a folklóré, mint új tudományágak, még meg sem születtek, és a falusi kultúra iránt még alig ébredt fel a gyűjtők és a művészek érdeklődése. Érdeklődésük is csak á felszínnek szólt, azaz csupán néhány motívumra, vagy dallamra, avagy a népies műzene néhány külsőséges cifraságára szorítkozott. Az egyetlen kivétel, aki teljesen és kizárólagosan a parasztzene hatásának engedte át magát és ezzel korát messze megelőzve egészen a XX. századba magasodott :— Musszorgszkij volt. Ha ettől a kivételtől eltekintünk, azt mondhatjuk; hogy a szó szoros értelmében vett parasztzenének a műzenére gyakorolt hatása csupán a XX. század első évtizedében következett be. Amint az előbb kimutattam, a parasztzene csaknem kizárólag Európa keleti részeiben található. Következésképpen semmi csodálkozni való sincs abban, hogy ez a hatás elsősorban Kelet-Európa zeneszerzőinél lépett fel. A XX. század kezdetén az utóromantika tűrhetetlen túlzásai zsákutcába jutottak. Egyesekben kezdett felülkerekedni az az érzés, hogy ezen az úton nem lehet tovább menni. Sejtették, hogy az egyetlen megoldás, ha teljesen szembefordulunk a XIX. századdal. Megbecsülhetetlen ösztökélő érőt és segítséget nyújtott ehhez a szembeforduláshoz — vagy mondjuk így : »megújhodáshoz« — az eddig szinte teljesen ismeretlen parasztzene, illetve annak az a bizonyos része, amit szűkebb értelemben vett parasztzenének nevezünk. Éz a parasztzene formailag a lehető legtökéletesebb és legváltozatosabb. Kifejező ereje bámulatosan nagy, emellett teljesen mentes minden érzelgősségtől, minden fölösleges cikornyától; néha a primitívségig egyszerű, de sohasem együgyű. El sem képzelhetünk alkalmasabb kiindulópontot egy zenei reneszánszhoz ; nem is lehet nagyszerűbb tanítómestere egy zeneszerzőnek, mint a parasztzenének ez a fajtája. Mi a parasztzene intenzív hatásának egyik föltétele? Az, hogy a zeneszerző aláposan ismerje hazájának parasztzenéjét és éppen úgy legyen annak kifejező eszközei birtokában, mint a költő az anyanyelvnek. A magyar zeneszerzők hogy ezt megtehessék — maguk mentek gyűjtőútra. Az orosz Sztravinszkij, a spanyol de Falla, lehet, hogy nem gyűjtöttek rendszeresen, talán nagyobbrészt mások gyűjtéséből ismerték meg az őket érdeklő anyagot, de valószínűnek látszik, hogy nemcsak könyvből és múzeumban ismerték meg országuk parasztzenéjét, hanem hogy az élő zenét is tanulmányozták. Az én véleményem egyébként az, hogy akkor lehet csak igazán intenzív a parasztzene hatása valakire, ha az illető a parasztzenét ott, a helyszínen, a parasztokkal közösségben átélhette. Más szóval: szerintem nem elegendő, hacsak múzeumokban elraktározott parasztzenével foglalkozunk. Mert a lényeges az, hogy a parasztzenének szavakkal le sem írható benső karakterét vigyük át műzenénkbe, hogy átömlesszük belé a paraszti muzsikálás levegőjét. Nem elegendő csupán paraszt- zenemotívumok vagy ilyen motívum-utánzatok beléoltása a műzenébe : ilyesmi csak külsőséges felcifrázáshoz vezetne. Azokban az időkben, amikor gyűjtő munkánkhoz hozzáfogtunk, Magyarországon igen nagy visszatetszést szült az, hogy komoly muzsikusok efféle, a tudományos képzettséggel össze nem egyeztethetőnek vélt munkára vállalkoznak. Azoknak, akik így gondolkodnak, semmiféle fogalmuk sem lehet arról, hogy milyen mérhetetlenül sokat jelentett számunkra az, hogy az anyagot magunk gyűjtöttük, következésképpen ezt a zenét teljességgel átélhettük. Az a kérdés következik ezután — s ez már szakmai kérdés —, hogy miként nyilvánulhat meg a parasztzene hatása a műzenében? Először is úgy, hogy a parasztdallamot minden változtatás nélkül, vagy csak alig variálva, kísérettel látjuk el, esetleg még elő- és utójáték közé foglaljuk, közjátékokat iktatunk be. Az ilyen dolgozatok némi analógiát mutatnak Bach korálfeldolgozásaival. Az ilyen népdalfeldolgozásoknak kétféle, egymásba határvonal nélkül átmenő típusát figyelhetjük meg. Az egyiknél a kíséret és az elő-, utó- vagy közjáték másodrangú dolog ; nem más, mint keret, amibe a fődolgot: a parasztdallamot beléillesztjük, mint a drágakövet foglalatába. A másiknál éppen fordítva : a parasztdallam csupán a mottó szerepét játssza és fődolog az, ami körije és alája helyeződik. A kétféle típust számtalan átmeneti fok köti össze ; néha nem is lehet eldönteni, melyik elem uralkodó a feldolgozásban. Az azonban mindenkor nagyon fontos, hogy az a zenei köntös, amelybe a dallamot öltöztetjük, a dallam karakteréből, a dallamban nyíltan vagy burkoltan mutatkozó zenei sajátságokból legyen levezethető, illetve, hogy a dallam és minden hozzáadás elválaszthatatlan egység benyomását’ keltse. A parasztzene hatásának másfajta megnyilvánulási módja ez : a zeneszerző nem használ fel valódi parasztdallamot, hanem ehelyett maga eszel ki valamilyen parasztdallam-imitációt. Lényeges különbség e közt és az előbb leírt mód közt tulajdonképpen nincs. Sztravinszkij sosem nevezi meg témáinak forrásait, vagyis nem utal arra, sem a mű címében, sem.széljegyzet formájában, vajjon a témák átvételek-e a népzenéből vagy saját kitalálásai. Ez az eljárás emlékeztet a régi zeneszerzők eljárására, akik rendszerint szintén elhallgattak minden efféle adatot. Gondoljunk csak a Pasztorál- szimfónia kezdetére. Sztravinszkij nyilván meggyőződésből teszi ezt: azt á felfogást akarja vele dokumentálni, hogy teljesen mellékes, vajjon a zeneszerző saját kitalálású témákat vagy idegen témákat használ-e fel műveiben. Emlékezetem szerint Sztravinszkij egyszer azt mondta nekem : neki joga van bármilyen eredetű zenei anyagot műveiben felhasználni; amit ő egyszer alkalmasnak ítélt arra, hogy felhasználja, az ennek a felhasználásnak következtében mintegy az ő szellemi tulajdona lett. Ez a felfogás lényegében azonos Moliére-nek azzal a kijelentésével, amellyel a plágium vádja ellen így védekezett: »Je prends mon bien ou je le trouve.« (Onnan veszem a tulajdonomat, ahol találom.) Hogy a feldolgozott tárgy, illetve téma eredetének kérdése művészi szempontból teljesen másodrangú, abban föltétlenül igaza van Sztravinszkijnak, Fontossága ennek csupán az oknyomozó zenetudomány szempontjából van. Hogy Sztravinszkij úgynevezett »oroszos« periódusában melyek az eredeti kitalálású témák és melyek népdalkölcsönzések, azt idevágó adatok híján nem tudom megállapítani. Egy azonban bizonyos: ha van Sztravinszkij tematikus anyaga közt eredeti kitalálású is — és kétségkívül van ilyen —, akkor, az a legügyesebb és leghívebb népdalimitáció. Végezetül még egy harmadik módon mutatkozhatik a parasztzene hatása a zeneszerző műveiben. Ha tudniillik sem parasztdallamokat, sem parasztdallam- imitációkat nem dolgoz föl zenéjében, de zenéjéből mégis ugyanaz a levegő árad, mint a parasztzenéből. Vagyis : zenei anyanyelvévé lett a paraszti zenei kifejezési mód : oly szabadon használhatja és használja is, akárcsak a költő anyanyelvét. Tárgyunkat még két szempontból vizsgálhatjuk. Először is ez a kérdés merül föl: megkönnyíti-e a zeneszerző munkáját az, hogy a népzenére támaszkodik, vagy, hogy annak a témáit használja fel? Az általános vélemény az, hogy könnyebbé teszi a zeneszerző munkáját, mert mentesíti a munka legnehezebb részétől, a tematikai anyag megalkotásától. A tapasztalat azt mutatja, hogy ez a felfogás teljesen hibás. A népdalokra támaszkodva alkotni a legnehezebb feladat, de legalábbis van annyira nehéz, mint az eredeti tematika megalkotása. Elég arra gondolni, hogy egy adott témának a feldolgozása már egymagában is mennyi nehézségnek a forrása. Még nagyobb nehézséget okoz a keleti népek parasztzenéjének sajátos karakteréhez való alkalmazkodás. Hogy ezt kellőleg érvényre juttathassuk és kidomboríthassuk, ahhoz mindenekelőtt tudnunk- kell behatolni ebbe a karakterbe. A népdal feldolgozásához, vagy egyszerűen csak megharmonizálásához is éppen annyira szükség van az inspirációinak nevezett valamire, mint egy sajáttémájú mű megírásához. Második kérdésünk a következő : Hasznos-e a parasztzene felhasználása vagy talán épp ellenkezőleg, káros-e? Mielőtt erre a kérdésre válaszolnánk, vizsgáljuk meg a népzenére támaszkodó mai irányzat és az egymástól független tizenkét félhangra épített, »atonális«-nak is nevezett zene közötti viszonyt .Valljuk be, hogy a két zene között kevés a közösség. Legalább is természetes, hogy a mai viszonyok között lehetetlen elképzelni atonális népzenét. Következésképpen a vitathatatlanul tonális parasztzenét atonális műzenéhez alapul venni — képtelenség. Távol áll tőlem az, hogy az egyéb irányzatokat el akarnám vetni és csak a parasztzenén alapuló műzénei irányzatnak tulajdonítanék létjogosultságot. Viszont nagyon is fontos annak hangsúlyozása, hogy az egyéb modem irányzatok mellett ennek az irányzatnak is van létjogosultsága. Mint már előbb mondottam, az ezen az úton haladó zeneszerzők sok új ötletet és inspirációt merítettek a parasztzenéből. Másfelől meg arra is szeretném emlékeztetni önöket, hogy ez az irányzat nem abból a törekvésből eredt, hogy a zeneszerzők munkája könnyebbé váljék. Mégis akadnak, akilínek felfogása a miénknél kevésbbé liberális. A zenei életben figyelemreméltó szerepet játszó személyiségek is akadnak, akik még nemrégiben is azt mondták, hogy az ezen az úton haladó zeneszerzők tehetségtelenségük miatt fordulnak a népzenéhez. Vagyis : ez egy gyengeségnek a bevallása, amely mesterséges eszközökkel akar friss erőhöz jutni. Ez a felfogás teljesen hibás. Hogyan képzelik el a dolgot azok, akik így gondolkodnak? Azt gondolják, hogy a zeneszerző, olyankor, amikor egy árva ötlet sem jut eszébe, egyszerűen a népzenei gyűjteményekhez szalad, hogy a szükséges inspirációhoz jusson. Hogy a dolog nem ilyen egyszerű, azt — úgy hiszem -— előző fejtegetéseim eléggé megmutatták. Egyszóval — és ez a legfontosabb pont — ez az alapjában téves szemlélet a témát a művészi alkotás legfontosabb részének tekinti. Az a felfogás, amely a témának tulajdonítja a legnagyobb fontosságot, a XIX. században kapott lábra. De ha a XVI., XVII., XVIII. századba megyünk vissza, ezzel ellentétes véleménnyel állunk szemben. Ki tiszteli kevésbbé Shakespeare-t, vagy Moliére-t, mert ismert témáknak adtak új alakot? Vagy ki fogja Handelnek felróni, hogy elővette Stradellának egy témáját és jobb, ragyogóbb formába öntötte, mint az eredeti szerző? Minden művésznek megvan az a joga, hogy művészetét a már létező művészet talajában gyökereztesse. Sőt nem is képzelhető el olyan művészet, melynek gyökerei nem egy régebbi művészetből sarjadnak. Miért legyen tilos akkor éppen az, hogy az a keleteurópai és ázsiai parasztzene, amely az egyetemes zenetörténelem leghatalmasabb dokumentumainak egyikét alkotja, szolgáljon kiinduló pontul egy új művészet számára? Nem a felhasznált anyag, hanem a felhasználás módja a fontos. Minden művészi alkotásban — nem csupán a zenében, hanem minden művészetben — nem a tematikai anyag megteremtése a legfontosabb, hanem a felépítés ereje. Akár saját, akár idegen témáról van szó : a kezünkben lévő anyagnak új, eredeti formát adni : ebben nyilatkozik meg a művész igazi mivolta.

III. ELŐADÁS Hölgyeim és Uraim! Mai, harmadik előadásomban árról akarok beszélni, miért és hogyan gyűjtsünk népzenét? Előadásának itt következő részében Bartók felhasználta »Miért és hogyan gyűjtsünk népzenét?« című, ugyanabban az évben megjelent tanulmányát. Ennek szövegét kissé megrövidítette, de nem változtatott rajta. Bartóknak ez a tanulmánya könnyen hozzáférhető, ezért előadásának ezt a részét nem közöljük. Ennek a témának tárgyalása után a következőkben folytatta előadását Bartók : Végül még, néhány különféle kérdést szeretnék érinteni, amelyeknek a megoldását csupán a törökországi folklore-mozgalom fejlődésétől várhatjuk. Elsőnek a zeneirodalomban obolgár ritmusának nevezett problémáról szeretnék szólni. Előbb már bemutattam egy ebben a ritmusban mozgó bolgár dallamot. Ezeknek a dallamoknak az a sajátságuk, hogy bennük áz aránylag nagyon rövid alapértékek ■egy-egy ütem keretén belül aszimmetrikusan csoportosulnak nagyobb főértékekbe. Az előbb bemutatott példában minden ütem 7/8-os és 34-2+2-re oszlik. Egy másik bolgár ritmus-fajtában 9/8-os ütemek vannak. De ezek nem szimmetrikus 3/g-)-3/s + 3/g csoportokra tagolódnak, hanem másként, például 3+2+2+2 nyolcadra. Most egy ilyen ritmusú táncdallamot mutatok be zongorán. (Bemutatás.) A bolgár népzenében az efféle ritmusok nagyon elterjedtek; dallamaiknak legalább fele ilyen ritmusú. Ezek a ritmusok Nyugat-Európában teljesen ismeretlenek. Ezekkel a ritmusokkal főként a bolgár kutatók foglalkoztak, ezért egyelőre »bolgár ritmus«-oknak nevezzük. De — ha kismértékben is — megtaláljuk ezeket az erdélyi románok dalaiban is. A magyarok között is hébe-hóba előfordulnak ennek a ritmusféleségnek az elmosódott nyomai. Hogy a szerbeknél megvolt-e, vagy sem, nem ismeretes, mert eddigi kiadványaik nem elegendők ahhoz, hogy véleményt alkossunk. De, hogy a türkméneknél megvolt, azt Bjelajev és Uszpenszkijnak 1928- ban megjelent »Turkmenszkaja Muzika« című munkájából tudjuk. Nagyon fontos lenne megtudni, hogy ezek a ritmusféleségek megvoltak-e más török népeknél is, s ha igen, honnan származnak s merre, meddig terjedtek. Mert csak ennek a vizsgálódásnak eredményeként lesz világos, hogy vajjon az ősi időkben Bulgáriából ■eredt-e és terjedt el, vagy Közép-Ázsia az őshazája? Az eddig mondottakhoz hozzáfűzöm még, hogy az önök Isztambul-i konzervatóriumának lemezgyűjteményében Trabzon vidékén fölvett lemezekre bukkantam, melyeken ezt a ritmusféleséget tapasztaltam. Most ezek közül a dallamok közül mutatok be önöknek egyet. (Bemutatás.) Egy másik kérdés a »hosszú dalok«, az ú. n. *hora lunga« kérdése. Az idetartozó dallamoknak semmi közük sincs a török pentatonia rendszeréhez. A »hora lunga«-ban csupán a diatónikus sornak első öt foka fordul elő rögtönzésszerű, erősen cifrázott előadásmódban. Az idevonatkozó arab és perzsa példák arra a feltevésre indítanak, hogy valahonnan erről a vidékről ered. De ez a mód régen, sőt részben még most is — Ukrajnában és Romániában is el volt terjedve. Bemutatok két román példát: ezeknek egyikét Dél-Erdélyben, másikát pedig a Déli-Kárpátok és a Duna közötti területen gyűjtötték. Először hegedűn játsszák a dalt, utána egy nő énekli; a végén pedig egy más, a tárgyhoz nem tartozó játékos táncdalt fűznek hozzá a zenészek. (Bemutatás.) Most egy iráni példát mutatok be önöknek, (bemutatás.) E példákból könnyen megítélhetjük, hogy tulajdonképpen ugyanannak a dallamnak különféle változatait vetettük egybe. A legnagyobb valószínűség szerint ennek a dallamnak a. szülőföldje az arab-perzsa vidék. Az eddig ismert iráni, iraki és algíri példák ezt a feltevést megerősítik. Hátra van azonban még az a kérdés, hogy hogyan terjedtek el ezek a dallamok észak felé a románokhoz, sőt az ukránokhoz? Az Irán és Irak közötti közvetítő kapocs sem ismeretes még. Ezek a dallamok az anatóliai népdalokba — mint ismeretes — az előbb említettek közvetítésével kerültek. így tehát ennek a kérdésnek alapos vizsgálása igen fontos mind a török népzene, mind pedig az egyetemes folklore-tudomány szempontjából. Végezetül a török pentaton-zene kérdése marad még hátra. Ez minket, magyarokat is közelről érdekel. Nemzeti és nemzetközi szempontból is rendkívül nagy jelentősége van annak, hogy megtudjuk, mily mértékben, s miféle dallamszerkezettel párosulva él a törökök által lakott helyeken a pentaton-rendszer. Hogy erre a kérdéscsoportra eredményesen lehet-e válaszolni, az az önök által elvégzendő kutatásoktól függ, melyek során a török népzenét a legszélesebb keretek között, a fentebb vázolt legújabb módszerek és eszközök igénybevételével fogják tanulmányozni. Ha önök igazolni tudnák, hogy azok az északi-török pentaton elemek, amelyek — mint az imént bemutattam, a magyar és a cseremisz népzenében megvannak, a román nép egy részének zenéjére erős hatást tettek és szórványosan a bolgár népzenében is előfordulnak, — a török falvakban és a török nép ajkán még ma is élnek ; ez a régi török zenei kultúrhegemóniának ragyogó bizonyítéka’lenne és ezzel önök joggal büszkélkedhetnének. A nemzeti jellegű török zeneművészet megteremtésének alapfeltétele az, hogy önök a lehető legnagyobb mértékben megismerjék a török falvak zenéjét, — ezt talán fölösleges is újból említenem. Természetesen a nemzeti jellegű zeneművészet felvirágoztatásának másik feltétele: tehetséges, alkotó zeneszerző megjelenése. Csupán, a szorgalom nem elegendő ; párosulnia kell a szerencsés véletlennel. Ha a .második-feltétel a közeljövőben nem is valósulna meg, nincs baj. Véleményem szerint ettől függetlenül is fontos az, hogy azonnal fogjanak hozzá az első- feltételnek, vagyis a népzenei gyűjtésnek a megvalósításához. Az összegyűjtött és megmentett anyagra támaszkodva akár hosszú évek elmúltával is megalkothatják rátermett művészek a török nemzeti zenét. Hogy a török népzene mielőbbi gyűjtése közös érdekünk,, az előző szavaimból nyilvánvaló. Ezért a magyar zenefolklore-ral foglalkozók nevében arra kérem török barátainkat, hogy minél alaposabban gyűjtsenek, s a gyűjtött anyagnak a kinyo- matása érdekében minden lehetőt’tegyenek meg, hogy a népzenekutatás ügyét hazájukban minél teljesebb sikerre vigyék. A magyarok, földrajzi helyzetükből kifolyólag, korán magukévá tették a népzene kutatásának módszereit, most pedig készek arra, hogy a közös munkában baráti segítséget nyújtsanak. Engedjék meg, hogy szavaimat e mondattal fejezzem be : kérem önöket, biztosítsák a törökök és magyarok baráti együttműködését a tudománynak ebben az ágában.